Összevetésben dőlt el az olimpiai bajnoki cím sorsa díjugratásban

Ckukuk og

Harminc lovas minősült a díjugratás egyéni döntőjébe az Olimpián. Ők a hétfői eredményeik fordított sorrendjében lovagoltak a keddi fináléban.

Az utolsó díjugrató versenynapon ismét 165 centiméteren mérték össze felkészültségüket a lovasok. Santiago Varela spanyol and Gregory Bodo francia pályaépítők ezúttal már nem csak tipikusan Franciaországra jellemző világot építettek meg a pályán, hanem előrevetítették a 2028-as Los Angeles-i Játékokat is. A feladat nehézségében felülmúlta a korábbiakat.

A 15 akadályból és 19 erőkifejtésből álló alappálya leküzdése 25 lovasnak sikerült, köztük mindössze hárman vágtattak át hibapont nélkül a célvonalon, így az élen hármas holtverseny alakult ki a német Christian Kukuk, a svájci Steve Guerdat és a holland Maikel van der Vleuten között. A dobogós sorrendről tehát összevetés döntött.

A rövidített pálya hét akadályból állt, ebből egy volt összetett. Ezt egyedül a 34 éves német lovasnak sikerült hibátlanul teljesítenie, megszerezve ezzel az olimpiai bajnoki címet Checker 47 nevű lovával.

A 2021-es londoni győztes, Steve Guerdat zárt másodikként a 11 éves Dynamix nyergében. Maikel van der Vleuten, a tokiói olimpia és a 2022-es FEI Világbajnokság harmadik helyezettje most az olimpiai dobogó harmadik fokára állhatott fel.

A mezőny egyik favoritja, a világbajnok svéd Henrik von Eckermann egy szerencsétlen esés miatt búcsúzott idő előtt a döntőtől.

Dijugratasegyeni

Végeredmény:

  • 1. (GER) KUKUK Christian - CHECKER 47
  • 2. (SUI) GUERDAT Steve - DYNAMIX DE BELHEME
  • 3. (NED) van der VLEUTEN Maikel - BEAUVILLE Z
  • 4. (FRA) EPAILLARD Julien - DUBAI DU CEDRE
  • 5. (BRA) BARCHA Stephan - PRIMAVERA
  • 6. (GBR) BRASH Scott - JEFFERSON
  • 7. (AUT) KUEHNER Max - ELEKTRIC BLUE P
  • 8. (USA) KRAUT Laura - BALOUTINUE
  • 9. (GBR) MAHER Ben - DALLAS VEGAS BATILLY
  • 10. (SUI) FUCHS Martin - LEONE JEI
  • 11. (KSA) AL DUHAMI Ramzy - UNTOUCHABLE
  • 12. (GER) WEISHAUPT Philipp - ZINEDAY
  • 13. (KSA) ALRAJHI Abdulrahman - VENTAGO
  • 14. (NED) SMOLDERS Harrie - URICAS V/D KATTEVENNEN
  • 15. (BEL) WATHELET Gregory - BOND JAMESBOND DE HAY
  • 16. (USA) COOK Karl CARACOLE DE LA ROQUE
  • 17. (FRA) DELESTRE Simon - I AMELUSINA R 51
  • 18. (CAN) DESLAURIERS Mario - EMERSON
  • 19. (UAE) AL MARZOOQI OAA ENJOY DE LA MURE
  • 20. (BEL) THOMAS Gilles - ERMITAGE KALONE
  • 21. (ITA) CAMILLI Emanuele - ODENSE ODEVELD
  • 22. (IRL) SWEETNAM Shane - JAMES KANN CRUZ
  • 23. (NED) EMMEN - Kim IMAGINE
  • 24. (NOR) GULLIKSEN - Victoria MISTRAL VAN DE VOGELZANG
  • 25. (ARG) LAROCCA Jose Maria (jr) - FINN LENTE
Ckuku2

Az idei Olimpia programjában már csak az öttusaversenyeken kapnak szerepet a lovak augusztus 9-11. között - utoljára az olimpiák történetében.

Forrás: olympics.com, FEI
Fotó: FEI/Benjamin Clark

Kapcsolódó cikkek
Kommentek