11 ország lovasai mérik össze tudásukat a CSI**-W Budapest Díjugrató Világkupán

Tattersall fedeles MTI

11 ország 65 lovasa 119 lóval érkezik a Nemzeti Lovardába a november 27-29. között zárt kapuk mögött megrendezésre kerülő CSI**-W Világkupára. A három nap folyamán 15 versenyszámban mérik össze felkészültségüket a lovasok. A díjugratást kedvelők folyamatos élő közvetítésen keresztül követheti az eseményeket.

A leadott nevezések alapján jól látszik, hogy ismét erős mezőny érkezik majd a Tattersallba, így minden kategóriában izgalmas verseny várható.

Ausztriából három lóval érkezik Gerfried Puck, aki rendszeres résztvevője a budapesti versenyeknek. Ismét itt lesz Németországból Jörne Sprehe, aki idén nyáron megnyerte a Bronze Tour döntőjét. Jó formában van a román színeket képviselő Constantin Cojocariu, aki Balatonvilágoson megrendezett Mesterek Tornáján is eredményesen szerepelt, de 2019 nyarán a Nemzeti Lovardában is versenyzett már. A szlovákiai Andrej Holly is visszatérő résztvevője a budapesti versenyeknek, 2018-ben a Makay Tamás tulajdonságban álló Quintanával megnyerte az EMMI díjáért kiírt 150 centiméteres versenyszámot, 2019-ben pedig ugyanezen a magasságon harmadik lett.

Igazán sokszínű lesz a mezőny, hiszen a nevezők között vannak még Belarusz, India, Litvánia, Mexikó, Lengyelország, és Szlovénia képviseletében induló lovasok is.

Természetesen a magyar díjugratók krémje is ott lesz a Nemzeti Lovardában. Akár külön versenyszámot hirdethetnének a Magyar Bajnokoknak, hiszen az indulók között szerepel az idei év bajnok párosa, Fazekas István és Walter, pályára lovagol majd 2019 magyar bajnoka, Vándor Zsófia, valamint a bajnoki címeket halmozó Horváth Balázs és ifj. Szabó Gábor is. A fiatalabb korosztályt képviseli az Ifjúsági Olimpiát megjárt Jármy Vince, aki idén három GP fordulóból kettőt is megnyert. Hollé Sára 2017-ben a Nemzeti Lovarda fedelesében már kivívta a nézőközönség csodálatát Clintussal, reméljük, idén is hasonlóan bravúrosan teljesítenek majd. A régi motorosok közül Czékus Zoltán, Szotyori Nagy Kristóf, Szuhai Gyula és Técsy Attila neve biztosan ismerősen cseng azok számára, akik követik a díjugratással kapcsolatos híreket.

A verseny zárt kapuk mögött, a nézőközönség kizárásával zajlik. A verseny élő közvetítése megtekinthető a következő oldalakon:

Járványvédelmi intézkedések a CSI**W Díjugrató Világkupán >>

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Kapcsolódó cikkek
Kommentek