Kancák a célegyenesben? Ismét a gyengébbik nem tűnik erősebbnek az Arc de Triomphe előtt
Hárommillió euró, azaz 1,08 milliárd forint a tét ezen a vasárnapon a Prix de l’Arc de Trimophe-ban a párizsi Longchamp versenypályáján. A verseny egyik fő esélyese Enable, a kétszeres győztes, hatéves kanca. Vajon harmadszor is győz? Eddig még soha egyetlen lónak sem sikerült.
Európa vezető lóversenynemzeteinek - Anglia, Írország, Franciaország, valamint Németország – legjobb hosszútávú lovai mérkőznek meg 2400 méteren a gigászi díjért. A japánok, akik évtizedek óta próbálják megnyerni ezt a verseny (eddig sikertelenül), idén is sem maradnak távol, hiszen Deirdre az ő színűket képviseli.
Az 1920 óta mindig október első vasárnapján rendezett díj a világ legfontosabb versenyei közé tartozik és magas díjazásával hosszú évekig a világ legmagasabban dotált gyepversenyének számított, amíg 2017-ben útjára nem indították Ausztráliában a „The Everest” elnevezésű sprintversenyt (összdíjazása 2020-ban 15 millió ausztrál dollár, azaz 3,3 milliárd forint volt). Idén egyébként a vírushelyzet miatt ötről hárommillióra csökkentették a díjazását. A Prix de l’Arc de Triomphe emellett számos alkalommal elnyerte a világ legjobb versenye címet is. A világ nagyversenyeinek erősségét úgy számítják ki, hogy az azokban futó lovak teljesítményét egy nemzetközi hendikepper bizottság egy számmal értékeli, majd ezekből átlagot vonnak.
Enable a favorit
Az idei verseny legnagyobb sztárja már negyedik éve Enable. A hatéves kanca 2017-ben, majd 2018-ban megnyerte az Arc-ot. Tavaly pedig arra készült, hogy olyan történelmi tettet hajtson végre, ami eddig még egyetlen lónak sem sikerült, azaz harmadszor is győzzön. Ez azonban 2019-ben nem sikerült neki, mivel sokak meglepetésére a verseny végén a német tenyésztésű, de francia tréningben állt Waldgeist lehajrázta őt. Ekkor mindenki arra gondolt, hogy a triplázás lehetősége elúszott, hiszen Enable már ötéves volt és általában egy ilyen kiváló kancát ennyi idősen már visszavonultatnak a tenyésztésbe.
Ezután nagy meglepetést okozott a hír, amikor a kanca trénere, az angol John Gosden bejelentette, Enable tulajdonosa, a szaudi uralkodó családhoz tartozó, és a lóversenysportban az 1970-es évek vége óta jelenlevő, kiemelkedő futtató, valamint tenyésztő Khalid Abdullah (Juddmonte Farms) úgy döntött, hogy a kanca hatévesen is tréningben marad és 2020-ban ismét megpróbálja megnyerni a Prix de l’ Arc de Triomphe-ot. Ebben a szezonban tehát ismét ez a cél lebegett a felkészítő csapat szeme előtt, így a kanca csupán júliusban kezdte az idei versenyévadját és mindössze három nagyversenyben futott, amelyek közül az elsőben második lett, majd kétszer győzött. A második futására nem mellékesen már végrehajtott egy történelmi tettet is, hiszen egyedülálló módon harmadik alkalommal sikerült megnyernie az egyik legrangosabb angol versenyt, a King George VI And Queen Elizabeth Stakes-t.
Növekvő esélyek
Az Arc előtti hetekben számos elemzés jelent meg, amelyek azt taglalták, hogy Enable miért nem győzhet idén, miközben a kanca hatalmas rajongótábora rendületlenül hisz az elsőségben. Az azonban tény, hogy több nagy ellenfél már előzetesen kiesett a versenyből. Ide tartozik az idén a legmagasabbra értékelt telivér, Ghaiyyath, aki július elején még megverte Enable-t, de szeptember közepén az Irish Champion Stakes-ben kikapott, így lejelentették. Hasonló sorsra jutott Love, az angol kancadíjat fölényesen nyert hároméves is, akit négy nappal a verseny előtt húztak ki az indulók közül a túlságosan mélynek ítélt talaj miatt.
Mindenki komoly ellenfél
A sok eső sokak szerint inkább kedvez majd Enablenek, hiszen ő képes volt már bizonyítani mély pályában is. Ezen kívül Aiden O’Brian, a Coolmore trénerének két lova, a 72 ezer euróért utónevezett Epsom Derby-győztes Serpentine és a tavalyi Ír Derby-nyerő Sovereign is kedveli a mély pályát. Az ír sztártréner még két másik lovát, Japant és Mogult is indítja. Enable nagy vetélytársai közül nem hagyható ki saját istállótársa, Stradivarius sem, aki idén harmadszor nyerte meg a Gold Cup-ot Goodwoodban, igaz, 4000 méteren. Rajtuk kívül a múlt évi Prix de Jockey Club nyerő Sottsass (tavaly harmadikként ért célba az Arc-ban) vagy az eddig már nyolc Arc győzelemmel rekordot tartó tréner, André Fabre idomítottja, Persian King, illetve a tavalyi német győzelem után idén az aktuális Német Derby-győztest, In Swoopot sem meri senki figyelmen kívül hagyni.
Hogy végül melyik elemzőnek lesz igaza és, hogy vajon Enable-nek sikerül-e a történelmi triplázás, az rövidesen, vasárnap délután kiderül. Mivel a vírushelyzet miatt 1000 főben korlátozták a helyszínre beléptethető személyek számát, számos csatornán élőben közvetítik majd a versenyt Európa-szerte.
Fotó: Prix de l'Arc de Triomphe 2020
Kommentek