Galopp: elmaradt a történelmi triplázás az Arc de Triomphe-ban
Angliából rajongók tömege vándorolt át a francia fővárosba október első vasárnapján, hogy szemtanúja legyen Enable harmadik győzelmének a világ második legmagasabban (5 millió euróval, azaz 1,6 milliárd forinttal) díjazott gyepversenyében, az Arc de Triomphe-ban. Ezúttal azonban a csodálatos kanca végül csak másodikként ért célba Waldgeist mögött.
Még soha egyetlen telivérnek sem sikerült háromszor megnyernie a 2400 méteres, évjáratokat összehasonlító Prix de l’Arc de Triomphe-ot a verseny 1920-as megalapítása óta. Két győzelmet is mindössze nyolc ló szerzett ezalatt a csaknem száz év alatt. A triplázásra legutóbb 2015-ben Trêve-nek, egy Enable-hez hasonlóan ötéves kancának nyílt lehetősége, aki azonban végül a 17 lovas mezőnyben szoros negyedikként végzett.
Idén ismét hatalmas várakozás előzte meg a versenyt, hiszen az Angliában, Nathaniel és Concentric lányaként született Enable az elmúlt két évben már megnyerte az Arc-ot, ahogy a lóversenyberkekben a versenyt nevezik. Ez azonban nem lett volna elég ahhoz, hogy a szakma és szurkolók is ilyen nagyon bízzanak benne. Ehhez az járult hozzá, hogy a szaudi Khalid Abdullah tulajdonában álló kancát 2017 áprilisa óta, vagyis több mint két éve nem tudták legyőzni a világ legnehezebb versenyeiben, Angliában, Franciaországban és az Amerikai Egyesület Államokban sem. Pályafutása során 10 Group 1-es versenyt nyert és az idei éve is fantasztikusan alakult, hiszen három 2019-es versenyét biztosan nyerte és ráadásul egyre magasabb formákkal. Arról nem is beszélve, hogy az IFHA (International Federation of Horseracing Authorities, Lóverseny Hatóságok Nemzetközi Szövetsége) szerint jelenleg a világ legmagasabbra értékelt lova (Crystal Oceannal együtt). Így készült a lóversenyvilág Enable szereplésére:
Az Arc idei mezőnye a szokásosnál kevesebb, mindössze 12 indulóból állt, amire legutóbb 2007-ben akadt példa. Ennek ellenére Európa legjobb, még talpon lévő, távbíró lovai egytől egyik felsorakoztak a startnál. Ezek a telivérek a világ legjelentősebb futtatóit képviselték, így többek között olyan hatalmas tenyésztő és futtató vállalkozásokat, mint az ír Coolmore, a dubaji uralkodó Godolphin istállója vagy a Katari uralkodó család egyik istállója. A programon találtuk még Sottsasst, a Francia Derby (Prix du Jockey Club) idei nyerőjét, számos nagyversenyek örök helyezettjét, Waldgeistet, valamint a cseh Vaclav Luka tréningjéből Nagano Goldot, aki hajszál híján Group 2-t tudott nyerni Ascotban. Hozzájuk csatlakozott még három japán telivér, akik ismét azért szálltak ringbe, hogy hosszú évtizedek után végre megszerezzék az első Arc-győzelmet a felkelő nap országának.
Ezúttal az indítás után a Baden-Badeni Nagydíjat utcahosszal nyert Godolphinos Ghaiyyath állt az élre, aki a mély pálya ellenére hatalmas tempót diktált. Ezt jó néhány ló nehezen tudta követni és időbe telt, mire felzárkóztak. Enable a negyedik helyen utazott. A sorrend ezúttal is a befutóegyenesben kezdett el megváltozni. A vezetőló elfáradt, majd négyen otthagyták a mezőny többi részét. Eneable az élre állt és távolodott a többiektől, mögötte Japan és Sottsass versenyzett és úgy tűnt, hogy a nézők nagy örömére Enable megnyerheti a harmadik Arc-ját. Azonban egyszer csak megjelent kívülről a német tenyésztésű és tulajdonú Waldgeist, aki mindenkinél jobban bírta a finist és végül az utolsó 50 méteren nemcsak utolérni, hanem másfél hosszal megelőzni is képes volt Enebale-t. Íme a verseny:
A közönség egyszerre örült Waldgeist sikerének és szomorkodott Enable legyőzése miatt. A verseny után azonban a kancát is legalább úgy ünnepelték:
Az Ammerland ménesben tenyésztett és jelenleg is a ménes gazdájának, Dietrich von Boettichernek, valamint Newsells Park, azaz Andreas Jacobs-nak a közös tulajdonában álló ötéves sárga mén a leghíresebb francia trénernél, a 24-szeres sampion idomárnál, André Fabre-nál áll. Apja a világ legjobb fedezőménjének tartott Galileo, anyja pedig a híres német „W-vonlat” képviselő Waldlerche. A mén kétévesen már nagyon jól futott, majd háromévesen másodikként végzett a Francia Derbyben, tavaly pedig a legnagyobb győzelmét a le Grand Prix de Saint-Cloud (Gr1)-ban aratta. Ezután idén tovább erősödött, fejlődött és év elején megnyerte a Prix Ganay-t (Gr1). A következő versenyeit Angliában, két nagydíjban futotta, ahol kétszer is harmadikként végzett, legutóbb éppen Enable mögött. André Fabre a mostani, nyolcadik győzelmével az Arc legeredményesebb idomárjává lépett elő, míg a zsoké, Pierre-Charles Boudot először nyerte meg minden francia lovas álmát.
Waldgeistet a tervek szerint a jövőben fedezőménként állítják fel, de azt egyelőre még nem tudni, hogy melyik ménesben. A tulajdonosok csupán annyit jegyeztek meg, hogy kezdetben bizonyára nem Németországban, mert ott nem elég nagy a telivér kancaállomány, ez pedig nem kedvezne egy sikeres tenyészkarrier beindításához.
A versenyre egyébként több mint negyvenezren látogattak ki és 17,5 millió euró (5,8 milliárd forint) értékben fogadtak világszerte.
Borítókép: Equidia
Kommentek