Lovas állatorvosként Kolumbiában – Campus Mundi program

Kolumbia kinga og

Dr. Joó Kinga ezúttal kalandos kolumbiai szakmai gyakorlatáról küldött beszámolót, ahova a Tempus Közalapítvány, Campus Mundi Program segítségével juthatott el:

"A Tempus Közalapítvány számos lehetőséget biztosít a hallgatók támogatására az oktatás minden szintjén, az óvodáskortól a posztdoktori kategóriáig. Különösen nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a diákok külföldön szerezhessenek új tapasztalatokat, szakmai tudást és szemléletet. A Campus Mundi program fontos célkitűzése, hogy támogassák a magyar hallgatói mobilitást és a felsőoktatás nemzetközi versenyképességének fejlesztését.

Dr. Joó Kinga PhD tanulmányai során lovak felső légúti problémával foglalkozik, amik a sport- és versenylovak fontos teljesítménycsökkenést okozó problémáit jelentik.

„A Kaposvári Egyetem PhD hallgatójaként mindig is biztató, inspiráló szakmai közeg vett körül, amiért nagyon hálás vagyok. Óriási előnyt jelent nekünk az a szakmai és emberi támogatás, amit a Kaposvári Egyetem nyújt hallgatói számára, különös tekintettel azokra az esetekre, amikor nagy megmérettetésekkel nézünk szembe.

Itthoni PhD munkámban is óriási támogatást kapok számos kiváló kollégámtól és barátomtól. Itt szeretném kiemelni a Polequi munkatársait, illetve a Zetavet Állatklinikát, ahol dr. Jakab Szilárd nyújt szakmai segítséget.

PhD tanulmányaim befejező szakaszában visszautasíthatatlan meghívást kaptam Kolumbiába. Így indult utam az ismeretlen, de csodálatos Antioquiaba. Ekkor még fogalmam sem volt, hogy nem elég, hogy helyrajzi ismereteim hiányosak, de még csak megtippelni se tudom majd, hogy melyik ló milyen jármódban megy. Ezzel a meghökkentő felismeréssel vette kezdetét a három hónapos, fantasztikus élményt jelentő szakmai gyakorlatom.

Antioquiában a Rio Negro környéke az ország egyik legfrekventáltabb lovas térsége, a kolumbiai criollo lovak Kánaánja. Nem csoda, hogy itt rendezik meg évente egyszer a leghíresebb lovas sporteseményt, ahol az ország legjobb criollo lovai mérik össze képességeiket.

Kolumbia rendezveny

A sportélettant, a lovak megfelelő tréningjét nagyon komolyan veszik az élsportban. Óriási élmény volt egy ilyen komplex sport lógyógyászati csapat munkájában részt venni. Terheléses endoszkópok, állóhelyzetű szkópok, MRI, ultrahang, röntgen, mobil labordiagnosztikai eszközök, és egy komplett vizes blokk - a teljesség igénye nélkül ezek segítik a sportlógyászatot ezen a vidéken.

A lovon egy francia típusú terheléses endoszkóp látható, de az amerikai gyártmányból sincs hiány.

Kolumbia hatas

A lovardákban nem ritka jelenség a medence, de fő az igazságosság! Akad medence az embereknek és lóúsztatás céljára is. A szoli viszont szigorúan csak a lovaké!

Kolumbia medencek szoli
Balról jobbra: úszómedence, lószolárium és lóúsztató medence

Mobil labor segíti a profi sportolókat a wellness - fitnessben.

Kolumbia mobil labor

Persze a pulzusmérés itt sem marad el, legyen szó szárazföldi vagy vízi tréningről.

Kolumbia pulzusmeres

Gyakran kerül sor rövid műtétekre kinti körülmények között, összeszokott, profi csapat, korszerű műszerezettséggel dolgozik mind az altatás, mind a sebészi beavatkozás vonatkozásában.

Kolumbia mutet3
Kolumbia mutet2

Íme egy-két szép lovarda:

Kolumbia lovarda1
Kolumbia lovarda2

Érdemes bemenni, minden hol vár egy-egy kíváncsi orr vagy kóros hangot képző lótorok...

Kolumbia kivancsi orr

Hálás köszönettel tartozom a Tempus Közalapítvány Campus Mundi programjának, amiért lehetővé tették, hogy ebben a szakmailag elhivatott és elkötelezett környezetben tanulhattam és dolgozhattam. Továbbá szeretném kiemelni a Pályázati Iroda munkatársainak segítőkészségét és hatékony munkáját. Az utazásom során nagy szerepük volt abban, hogy minden gördülékenyen haladjon.

Kolumbiával kapcsolatban gyakori az a vélekedés, hogy egy rendkívül veszélyes ország. Kolumbia tényleg nagyon veszélyes hely… Ugyanis örökre visszavágyódsz oda, ha egyszer arra vitt a szerencséd. A függőségekről ne is beszéljünk, azóta is szenvedek ezek hiányától:

Kolumbia gyumi

De a legjobb persze itthon Bucival..."

Kinga buci

Szöveg és fotó: dr. Joó Kinga

Kapcsolódó cikk
Kommentek