Mégis Eurázsia sztyeppéin háziasították először a lovakat?
Az ember és a ló történelme már évezredekkel ezelőtt összefonódott. Azonban máig nyitott kérdés, hogy vajon hol és mikor történt ez. A legújabb kutatási eredmények arra utalnak, hogy nagy valószínűséggel mégsem Anatóliában, hanem az eurázsiai sztyeppén háziasították először a lovakat.
A Science Advances című folyóiratban publikált tanulmány készítői Ázsia keleti részeiről, a Kaukázus és Anatólia térségéből származó ókori lómaradványokon végeztek genetikai vizsgálatokat.
A kutatók sokáig úgy vélték, hogy a lovakat Anatóliában háziasították először, nagyjából 5500 évvel ezelőtt. A mostani bizonyítékok azonban azt sugallják, hogy a lovakat az eurázsiai sztyeppén háziasították először és csak később exportálták őket Anatóliába, körülbelül 4 ezer évvel ezelőtt, a bronzkorban.
A kutatók nyolc anatóliai és hat kaukázusi helyszínről származó 100 lómaradványon végeztek genetikai vizsgálatokat. A leletek egy része háziasított lovaktól, másik részük vadon élő társaiktól származott. Az állatok eredetének megismeréséhez a kutatók paleogenetikai és morfológiai vizsgálatokat is végeztek, beleértve a mitokondriális DNS, valamint olyan DNS markerek elemzését, amelyeket korábban a lovak színével hoztak összefüggésbe. A kutatók azonosítottak olyan, a modern háziasított lovaknál jelen lévő jegyeket, amelyek hirtelen jelentek meg az i. e. 2000-ben a térség lovainál, és nem fokozatosan alakultak ki, ami azt sugallja, hogy a háziasítás folyamata valahol máshol zajlott. Erre utal a lovak színének hirtelen megváltozása is.
A kutatók bizonyítékokat találtak arra is, hogy az importált háziasított lovakat anatóliai vadlovakkal és szamarakkal is párosították. A legkorábbi ismert öszvérmaradványokat Ázsia délnyugati részén azonosították.
Forrás: MTI
Kommentek