Rekord áron keltek el a lipicai csikók a szilvásváradi hagyományos őszi árverésen

Oszi lipicai arveres2020 og

Hétvégén zajlott az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad XXI. Őszi Lipicai Lóárverése. A 2020-as év a pandémia mellett is fordulatokat hozott a Ménesgazdaság életébe, a szó pozitív értelmében. A hagyományos őszi árverésen rekord összegekért keltek el a csikók, a Ménesgazdaság első Elit Online Aukciója pedig javában tart.

Az eladott csikók rekord összegért, az eddigi árak kétszereséért, 1,5 millió forintos átlagáron keltek el, ami igazolja a vezetőség lipicai fajta presztízsét és ezzel értékét növelni hivatott törekvéseit. Az árverési bizottságot dr. Pataki Balázs, Pataki Gergő és Dallos Gyula miniszteri biztos is megtisztelte jelenlétével és hozzáértésével.

Oszi lipicai arveres2020 12

Történelmi pillanatokat is átélhetett a teltházas fedett lovarda közönsége. Először mutatkozott be a nagyközönség előtt a Honvéd Huszár Díszalegység Előkészítő Törzse egy lovas karüsszel formájában. Az alegység 2020 július elsejei megalapításával 1945 óta először ülhetett lóra honvéd huszár.

Oszi lipicai arveres2020 15

A bemutatóba, mely Pénzes Gábor főhadnagy és kiképzésvezető irányításával zajlott, Pénzes Levente is bekapcsolódott.

Oszi lipicai arveres2020 14

A hat résztvevő ló többsége nyár elején került le a Bükk-fennsíkon elterülő Csipkéskút csodálatos környezetéből, így különösen értékes volt az alig néhány hónapja kiképzés alatt lévő lovak bemutatója.

Oszi lipicai arveres2020 18

Az árverés mindkét napját az MH BHD Helyőrség Zenekara nyitotta meg.

Oszi lipicai arveres2020 13

A ménesgazdaság lovastorna csapata is bemutathatta tudását. A csapat minden tagja helybéli tanuló, legtöbbjük a Kincsem Nemzeti Lovasprogram keretein belül ismerkedhetett meg a lovaglással.

Oszi lipicai arveres2020 9

Az árverési láz azonban nem ért véget, 2020. október 21-ig zajlik a világ első lipicai online lóárverése:

Lipp1000 1000
Tovább az I. Elit Online Lipicai Aukció kínálatára

Szöveg: Cseri Dávid, igazgatói feladatokat ellátó állattenyésztési ágazatvezető - Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad
Fotó: Pintér András

Kapcsolódó cikkek
Kommentek