Először nyert női zsoké a Grand National-ben, a legnagyobb angol ugróversenyben
Az 1944-es filmben, a National Velvetben egy fiatal lány nyerte minden angol ugrólovas álmát, a Grand Nationalt. A valóságban viszont 2021-ig kellett várni a gyengébbik nem, nevezetesen Rachael Blackmore győzelmére az először 182 éve megrendezett versenyben.
„Annyira szerencsésnek érzem magam, hogy ezt a lovat lovagolhattam és el sem hiszem, hogy megnyertük a Grand Nationalt. Nem érzem most magam sem férfinak, sem nőnek. Még embernek sem” – nyilatkozta a 31 éves Rachael Balckmore közvetlenül a célba érkezése után, amikor megkérdezték, hogy milyen érzés az első nőként megnyerni ezt a 750 ezer font (309 millió forint) összdíjazású futamot.
Az, hogy ilyen sokáig kellett várni a női győztesre, azért nemcsak a nőkön múlott, hiszen 1977-ig egyáltalán nem is engedélyezték a gyengébb nem indulását azzal az indokkal, hogy túl veszélyes a számukra. Azóta időnként lovagoltak benne női lovasok és többször is jól szerepeltek. A legjobb helyezést eddig Katie Walsh érte el 2012-ben, amikor harmadikként ért célba.
Hatalmas ír fölény
Idén két női résztvevő, Bryony Frost és Rachael Balckmore sorakozott fel a 40 induló között a startnál. A célba végül a több mint 9 percig zajló versenyben 15 ló érkezett be.
A győztes a hétéves Minella Times, John P McManus lova lett. A tulajdonos a legnagyobb ír futtató, hiszen különböző trénereknél 550 lova áll. Az üzleti világban azzal vált közismertebbé, hogy 2010-ig ő számított a Manchester United legnagyobb részvényesének. Korábban egyszer sikerült már megnyernie a Grand National Don’t Push-sal 2010-ben, ami azt is mutatja, hogy még a leggazdagabb és legnagyobb futtatóknak is milyen nehéz győznie ebben a versenyben.
Minella Times-t a szintén ír Henry de Bromhead tréningezi, aki 2000-ben vette át édesapja istállóját és az elmúlt időkben egyre nagyobb sikereket ért el. Idén az idomítottjai egybek között a Chelteham Gold Cupban, a Champion Hurdle-ben, a Champion Chase-ben és most a Grand National-ben is győztek, illetve ez utóbbinál a második helyezettet is ő készítette fel. Az íreknek egyébként is fantasztikus napjuk volt, hiszen a Grand National első öt helyén az ő lovaik értek célba.
Rachael Balckmore, a zsokészezáció
A verseny legnagyobb szenzációját azonban mégiscsak Rachael Blackmore jelentette, aki azt is elmondta, hogy "soha nem gondoltam, hogy ebben a versenyben lovagolva itt állhatok majd egyszer a győztesnek járó kupával a kezemben. Nem álmodtam arról, hogy zsokéként csinálok majd karriert, mert nem hittem, hogy ez megtörténhet. De legyenek mégiscsak nagy álmaink, itt vagyok én inspirációként.”
Rachael Blackmore-nak – aki Henry de Bromhead istállózsokéja - szintén fantasztikusan alakult az idei éve eddig is, hiszen nemrég a négynapos Cheltenham Festival legjobb zsokéjaként hat győzelemmel zárta a rangos meetinget és megnyerte a Champion Hurdle-t. Gyerekként Pony Clubos versenyeken, póni-lóversenyeken indult, majd a Limericki Egyetemen ún. lótudományt tanult. Eközben amatőrlovasként versenyzett. Az első győzelmét 2011-ben szerezte, majd 2015-ben profiként folytatta. Az első Grade 1-es győzelmét 2017-ben aratta. A Grand Nationalben már 2018-ban és 2019-ben is lovagolt, míg tavaly a pandémia miatt elmaradt a verseny. A 2019–20-es ugrószezonban az ír sampionátusban a harmadik helyen végzett.
A világ első számú ugróversenye
A Grand National - a csehországi Velká Pardubická mellett – a világ egyik legendás versenyének számít, hiszen a lovat és embert leginkább próbára tevő ugróverseny. Külön kihívást jelent, hogy az indulók számát negyvenben maximalizálták, így nem elég a ló és a lovas tökéletes felkészültsége, szerencsésnek is kell lenniük a győzteseknek, hogy ne zavarja őket meg senki.
Az először 1839-ben megrendezett futamot a Liverpool melletti Aintree lóversenypályán tartják. A verseny nehézségét a 6907 méteres táv és az ehhez kapcsolódó sok ugrás adja. A pályán 16 ugrást állítanak fel és a lovak két kört tesznek meg (a második körben kihagyják a 15. és 16. akadályt). Az akadályok meglehetősen magasak is (137 és 168 centiméter közöttiek). Mindezeknek megfelelően a verseny mintegy kilenc percig tart.
Íme a pálya és az akadályok elhelyezkedése:
Több akadályt is legenda övez, általában a nehézségük miatt. Ide tartozik egyebek között a Canal Turn, amikor az akadályról való leérkezés után 90 fokot kell balra fordulni a lovaknak, hogy kövessék a pályavonalat. A Becher's Brook is a nevezetes és leglátványosabb akadályok közé tartozik. Igaz, hogy „csak” 152 centiméter magas, azonban a leérkezés 15-25 centivel alacsonyabban van, mint az elrugaszkodás, ezért a földetérés mindig komoly kihívás. Itt látható részletesen, hogy milyenek is az akadályok és hogyan kell a versenyben lovagolni:
A verseny hosszú története alatt eddig mindössze egy lónak, Red Rumnak sikerült háromszor (1973,1974 és 1977) megnyernie a versenyt. Ez annyira különleges teljesítménynek számít, hogy a lónak szobrot állítottak és azóta is számtalan megemlékezést, írást, filmet készítettek róla. Itt látható a története:
Azonban már egyetlen győzelem is hatalmas tisztelet és örök csodálatot vált ki.
Kommentek