Hétköznap is díjugratás Bábolnán

Szotyori babolna 202107 og

A Bábolnai Lovaskör kihasználva a nyári szünetet, ezúttal hétköznapokra írta ki a júliusi országos díjugrató versenyét. Bönde Ferenc, a versenybíróság elnöke példás rendet tartva vezette le a keddtől csütörtökig tartó viadal harminchárom versenyszámát.

Az országos megmérettetés nagykörének első két napján Szotyori Nagy Kristóf Horze Donalddal hozta el a versenyszámok első helyét, a harmadik nap pedig a győrzámolyi Horváth Gáboré volt, aki a szürke Casimirral egyedül tudta hiba nélkül teljesíteni Fodor István pályaépítő összevetését. A legmagasabb számok képzeletbeli dobogóira Cser Attila, Herczog Anna, Szentirmai Péter, Németh Viktória, és az ukrán Radion Redko állhattak fel.

A 120-125 centiméteres körben kedden hárman tudták a második fázist harminc másodperc alatt hiba nélkül lelovagolni, győzött a Varázsló Egyesület lovasa, Kajtár Ákos Bognár Alátóval Hevesy Barnabás tanítványa, ifj. Szilágyi László és a Prosper Lovasklub versenyzője, Baumann Bori előtt. Szerdán az Öregkő Lovas Egyesület lovasa, Holdampf Renáta győzött a rutinos Casino Golddal, megelőzve a Lovasakadémiás Tátrai Blanka - Cassus párost és Baumann Borit, aki ezúttal Lamborginit lovagolta. A harmadik napra sem változott sokat a helyzet az élen, ezúttal a 125 centiméteres vadászugratásban győzött Baumann Bori a sárga Timpex Jazzyvel, megelőzve Cassust és Tátrai Blankát, valamint a Varga Ménes lovasát, Ágoston Csengét, aki Endriss Nieuwmoed nevű lovával versenyzett.

Az 5 éves lovak versenyszámait alapidős elbírálással rendezték, a verseny tizenegy hibapont nélküli pályát hozott. A három nap alatt Ramall Casselina, Queen Of Zucchero, Quell Action VDS, Larsson, Chili, Q-Sáripuszta Milton, Let’s Win TN, Quanta Costa Van Het Distelhof, Galgo Z, Sáripuszta Málna és Görgey szereztek minősülést az októberi Tenyészversenyre.

A 6 éves lovak versenyében kedden a Lewitzi Ménesben tenyésztett Diorina lett az első Kovács Rolanddal, csütörtökön a világbajnok szürke, VDL Zirroco Blue unokájával, Kaori B-vel Kajtár Ákos állhatott az első helyre, míg a záró napon Kertész Noémi versenybíró Cornet Obolensky fiára, Cornetto Z-re tűzhette fel a díjszalagot és gratulálhatott lovasának, Szotyori Nagy Kristófnak.

Az ifjúsági mezőnyben szoros eredmények születtek, kedden Bene Balázs tanítványai, a Rózsehegyi Blanka - Simlis és Bene Dóra - Dano B párosok hozták el az első helyet, megelőzve a Prime Lovasklub lovasnőjét, Fehér Vanesszát Fridával. Szerdán már győzött az Univerzumos Bene Dóra Dano B-vel, megelőzve a pápai Kovács Zsófiát és Némethy Bertalan Alapítvány lovasnőjét, Jármy Kingát.

A csütörtöki kétfázisosban a Talent Program lovasa, Oroszi Dóra lett az első Széplak Góliáttal, megelőzve klubtársát, Fekete Lucát és a dénesmajori Takács Lilit.

A kezdő lovasoknál mindhárom napon 8 pont feletti teljesítmény kellett a győzelemhez. Az első felvonásban Mátyás Edina tanítványa, Wendler Zsófia örülhetett Széplak Sugár hátán, majd Baumann Bori lovasa, a prosperes Kiss Johanna Janka kapta a legmagasabb pontszámot Diabolóval, míg a harmadik napon Grózner Szilárd tanítványa, az NBHA sportegyesület lovasnője, Csiszár Noémi Cézárral.

A bábolnai országos versenyen két érdekes show versenyszámot is kiírtak a rendezők. A harminchárom indulós joker ugratásban tízen tudták lelovagolni maximális 65 ponttal Fodor István pályáját, ami után két prosperes lovasé volt a legjobb idő, első helyen végzett Tóth Zsófia Charthagosszal, megelőzve klubtársát, Buzás-Konecsni Boglárkát és Chavoltust. Harmadik ez Endrődy lovasklubhoz tartozó Kondor Hanna a sárga Rádiháza Excaliburral.

Csütörtök délben a Díjugrató Szabályzatban szereplő, de eddig Magyarországon még soha nem rendezett versenyszámot írtak ki, melynek lényege, hogy egy szóló akadály után csak összetett akadályok vártak az indulókra. Ebben a különleges show-ban egy igazán rutinos lovas győzött, a győri, Egervári Attila Arkánnal, aki maga mögé utasította a házigazda Bábolna Nemzeti Ménesbirtok lovasát, Bertók Mátyást és az etei Bencze Zsófiát.

Forrás: Díjugrató Szakág
Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu

Kapcsolódó cikkek
Kommentek