A fogathajtásban is elindul a Nemzeti Lovassport- és Lótenyésztés Fejlesztési Program

Fogathajtas illusztracio1200

A Magyar Lovassport Szövetség Fogathajtó Szakágának felhívása:

A program célja:

  • az ifjúsági és felnőtt, póni és nagy ló kategóriákban a rendelkezésre álló anyagi forrás felhasználásával a magyar fogathajtás nemzetközi szinten történő eredményesebb szerepeltetése
  • Világ- és Európa-bajnokságokon az eddigieknél jobb eredmény elérése
  • A nagyló kettesfogat kategóriában a jelenlegi helyezések megtartása

A program feladata:

  • A fogathajtó versenyzés során használatos eszközök és lovak esetében olyan fogatlovak beszerzése, esetlegesen sport jogok megszerzése, amelyekkel a fenti célok elérhetőek lehetnek.
  • A programban résztvevő versenyzők folyamatos képzése szakmai és mentális területen.
  • A programban résztvevő versenyzők számára egyedi elbírálás alapján biztosítani az előre meghatározott versenyeken történő elindulás részbeni vagy teljes költségét.
  • A programban megvásárolt vagy sport jogot szerzett lovak tartási költségeinek részbeni vagy teljes egészében való fedezése.

A program végrehajtása:

  • Pályázati és/vagy egyedi elbírálás alapján azon versenyzők kiválasztása, akikkel a fenti célok reálisan elérhetőek lehetnek.
  • Olyan, a fogathajtó versenyzés során használatos eszközök, berendezések beszerzése, pályáztatás vagy egyedi elbírálás alapján, amelyek a versenyzőket segíthetik a minél jobb eredmény elérésében.

A program gyakorlati megvalósítása:

Versenyzők (felnőtt korcsoport):

  • A programban való részvételre azok a versenyzők pályázhatnak, akik 2021. január 1-től világ- és Európa-bajnokságokon vagy CAIO4* versenyeken egyéniben vagy csapatban az első hat helyen végeztek, vagy a három versenyszám közül legalább egyben a fenti kategóriájú versenyeken az első hat helyen végeztek úgy, hogy az indulói létszám legalább 20 %-kal meghaladta a hat főt.

Versenyzők (gyermek, junior és U25-ös korcsoport):

  • Olyan versenyzők pályázhatnak a programban való részvételre, akik a pályázati anyagukban részletesen ismertetik az eddigi eredményeiket és egy általuk reálisnak számító célt fogalmaznak meg. Ezen céloknak túl kell mutatniuk az eddigi eredményeiken. A pályázatnak tartalmaznia kell a felnőtt kategóriába jutás utáni terveiket, céljaikat.

A program keretén belül van lehetősége a versenyzőknek kocsikat, szerszámokat vásárolniuk, amelyek a projekt cég tulajdonában maradnak, használni viszont a versenyzőknek lesz lehetősége.

Ezen korcsoportnak a programon belül képzéseken, közös edzőtáborokon kell résztvenniük

A program lehetőséget biztosít a versenyeken történő indulás költségeinek átvállalására.

A Programba történő be- ill. kikerülés feltételei:

A program felülről és alulról is nyitott, ami azt jelenti, hogy a későbbiek során is van lehetőség be- ill. kikerülni a programból.

A bekerülés feltétele, hogy a nemzetközi versenyeken olyan teljesítményt és eredményt érjenek el a versenyzők, amely szintet folyamatosan tartani tudnak vagy annál magasabb szinten teljesítenek. A kikerülés abban az esetben következhet be, ha a versenyző nem éri el tartósan azt a szintet, ami a nemzetközi versenyeken történő előrelépést biztosítja.

Lovak (csak felnőtt kategóriában):

Ha egy, a programban résztvevő versenyző úgy látja, hogy szüksége lenne egy másik lóra a meglévő fogatához, akkor azt pályázati formában előterjesztheti és a Bizottság dönt a vásárlást illetően.

A Bizottságnak lehetősége van egyéni elbírálás alapján ígéretes és jó képességű ló vásárlására egyéni elbírálás alapján.

Döntések:

  • A végső döntést minden területen a Bizottság hozza meg.
  • Lehetősége van a Bizottságnak előzetesen bekérni szakmai véleményeket a fogathajtó szakbizottságtól, külső szakértőktől.
  • Lovak vásárlása esetén a döntést meg kell előznie a vásárláskor szokásos állatorvosi vizsgálatnak, amelynek költségét a vevő fizeti.
  • Eszközök beszerzésénél a szakmai referenciák képezik a döntés alapját a beszerzési ár és szállítási határidő mellett.

A fent megfogalmazottaktól speciális esetben eltérés lehet a program sikerességének érdekében.

A program vége: 2023. december 31.

Jelentkezés:

A jelentkezési lapok letölthetők a Fogathajtó Szakág weboldaláról »

Forrás: Fogathajtó Szakág
A borítókép illusztráció. Fotó: Horváth Krisztina / Hoefnet.com

Kapcsolódó cikkek
Kommentek