Ha ősz, akkor lipicai lóárverés!

Lipp arveres2023 og2

Az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad idén is megrendezi népszerű lóárveréseit. 21 lipicai ló kerül kalapács alá október 21-22-én a 24. Őszi Lipicai Lóárverésen. Évjárati kanca- és méncsikók felvezetése és értékesítése történik szombaton és vasárnap a Ménesgazdaság fedeles lovardájában. Idén több belovagolt ló is gazdára találhat. A hétvégén szintén Szilvásvárad ad otthont első alkalommal az Europai Ménesek Egyesülete közgyűlésének is. Az eseményhez minden nap lovasbemutatók kapcsolódnak. A lóárverés programjai ingyenesen látogathatók.

A hazai és nemzetközi tapasztalatok alapján került kidolgozásra a Ménesgazdaság árverési szabályzata, amely szerint egymillió forint alatt húszezer, egymillió fölött ötvenezer forintos lépcsőben folyik a licit.

Az árverés előtti pénteken a lovakat hozzászoktatják a lovarda hangulatához. Szombaton 10 órától megemlékezéssel, majd a lovak nyilvános bemutatásával kezdődnek a programok a Fedeles Lovardában.

A lóárverés mellett mindkét nap lovas bemutatókat is láthat a közönség. A lóárverés programjai ingyenesen látogathatók.

XXIV. Őszi Lipicai Lóárverés

  • Időpont: 2023. október 21-22
  • Helyszín: a Lipicai Lovasközpont Fedeles Lovardája (H-3348 Szilvásvárad, Egri út 16.)
  • Értékesítésre kerülő lovak listája: www.menesgazdasag.hu »
  • Online katalógus »

Október 21. (szombat) 10 óra

  • Lovak felvezetése és bemutatása
  • Lovasbemutató
  • Képzett lovak bemutatása igény szerint

Október 22. (vasárnap) 9 óra

  • Lóárverés
  • Lovasbemutató

IV. Online Lóárverés

  • Aukció időtartama: 2023. október 30. - november 8.
  • Weboldal: lipizzaner.auction »
  • A licitálás regisztrációhoz kötött
Lipp arveres2023

A szilvásváradi lipicai a 21. században

A lipicai a világ egyik legrégebbi kultúrló fajtája, amelyet 1580 óta tenyésztenek. A fajta évszázados vándorlása után 70 esztendeje telepedett le békében a csipkéskúti alapítás után Szilvásváradon is. Az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad nemcsak alapításának hetvenedik évfordulóját ünnepli idén, hanem 2022. december elsejét is, az UNESCO marokkói konferenciájának dátumát is. A lipicai lótenyésztés hagyománya ugyanis szellemi kulturális örökségelemként felkerült az UNESCO listájára.
Az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamai közül a lipicai lótenyésztés hagyományát nyolc ország (Magyarország, Ausztria, Szlovénia, Szlovákia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Románia, Olaszország) közösen terjesztette az UNESCO elé, ami azért kiemelkedő jelentőségű, mert egy bizonyos lófajtát és annak tenyésztési hagyományait felkaroló előterjesztés az UNESCO történetében első alkalommal került a listára.

Az idei versenyeredmények is tovább írták a ménes történelmét. Idén először szerepelt szilvásváradi lipicai ló olimpiai szakág kontinensviadalán, a Pilisjászfalun megrendezett fiatal lovas Európa-bajnokságon. Ifj. Galbács Ferenc és Váczi István, Dani Marcell Balázs és Penzer László több mint húsz esztendő után indult szinte kizárólag Szilvásváradon tenyésztett lipicai lovakból álló fogatokkal világversenyeken. Utóbbi hajtó méltó módon képviselte a szilvásváradi ménesgazdaságot a franciaországi világbajnokságon és a 2023-as exloo-i Négyesfogathajtó Európa-bajnokságon Hollandiában.

A Ménesgazdaság lovai a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály kötelékében pedig Ferenc pápát kísérhette a Sándor-palota elé lipicai lovakkal.

A Lipicai Lovasközpont visszavezette Szilvásváradot a világ lovassportjának térképére. Csupán a tavalyi és az elmúlt éveket számítva több mint 4000 ló, több mint 30 országból érkezett a Szalajka-völgy bejáratához, az Egyesült Államoktól, Írországon át egészen Ausztráliáig.

A Szilvásvárad Masters versenysorozat a fogathajtás mellett a díjlovagló és díjugrató szakágakat is felkarolta, épp úgy, mint a Nemzeti Vágta döntőjét, ahol több mint 7000 néző követte élőben az eseményeket.

1984 után, kereken negyven esztendővel községünk ismét négyesfogathajtó világbajnokságot rendezhet 2024-ben, tisztelegve a legeredményesebb magyar lovassport szakág eredményei előtt.

A lipicai fajta a világ egyik legrégebbi kultúrló fajtájaként megállja helyét a 21. században is, amit magával ragadó külleme mellett intelligenciájának, munkakészségének, teljesítményének és szervezeti szilárdságának köszönhet. Napjainkban az állatállomány létszáma 300 egyed, köztük 65 törzskanca és 15 fedezőmén látja el a tenyésztési feladatokat. Ezzel az egyedszámmal a világ legnagyobb lipicai ménesei közé tartozik. A ménes genetikai értékei mellett a speciális felnevelési forma teszi szinte egyedülállóvá a szilvásváradi állományt, ezért kerülhetett ki tőlük több világhírű egyed.

Kapcsolódó cikkek
Kommentek