Közös képzésen vettek részt lovas állatorvosok és patkolókovácsok

Castelijns1200

Ismét két nemzetközileg elismert szakember, dr. Hans Castelijns patkolókovács és állatorvos, valamint Jerome Champion látogatott hazákba a Magyar Patkolókovácsok Egyesületének meghívására. A patkolókovácsok és állatorvosok számára szervezett továbbképzés helyszíne az üllői Lógyógyászati Tanszék és Klinika volt.

A képzés első, elméleti előadásokat, majd gyakorlati bemutatót tartalmazó napja a lógyógyász szakállatorvos hallgatók oktatási programjának is részét képezte, így mintegy nyolcvan fő körül volt a résztvevők létszáma.

Délelőtti előadásaiban dr. Hans Castelijns a modern sportlovak olyan problémáira igyekezett rávilágítani, amelyekkel az állatorvosok és patkolókovácsok is gyakran találkoznak, például a negatív palmáris szög mellett kialakuló makacs patarepedésekre.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a lovak alapos vizsgálata során gyakori, hogy az állatorvos és patkolókovács többféle elváltozást is talál, ilyenkor a kérdés, hogy ezek közül melyik okoz fájdalmat, ezáltal pedig sántaságot. Ha erre sikerül megtalálni a választ, a megfelelő patkolás rendkívül sokat segíthet. Az előadó az előadás során, majd a gyakorlatban is bemutatta saját fejlesztésű eszközét, amely a hagyományos pallópróba eredményeit precízen számszerűsíti a lovak vizsgálata során.

Dr. Hans Castelijns előadásai nem csupán az egyes résztvevők mindennapos munkájában kamatoztathatóak, de hasznos gyakorlati tanácsai hatékonyan segítik a két szakma képviselőinek együttműködését.

A délutáni gyakorlati bemutatók során a két előadó három, ismert kórtörténettel rendelkező sportló szaruszabályozását és patkolását végezte el kimerítő magyarázattal kísérve.

A második nap kizárólag gyakorlati bemutatókkal telt, öt ló került sorra. Ekkor a résztvevő patkolókovácsok is lehetőséget kaptak arra, hogy az előadók instrukciói alapján maguk végezzék el a szükséges korrekciókat, készítsék el és üssék fel a patkókat. Az utolsó eset egy igazi szakmai különlegesség volt, egy keratóma eltávolítása, amit dr. Hans Castelijns végzett.

MAP Eresztvevok2023

Műhelyautó Bemutató és Verseny

A továbbképzés első napján került megrendezésre az első hazai Műhelyautó Bemutató és Verseny az Anitech Kft., a Koch Torma, valamint a Czeglédi Róbert által felajánlott értékes nyereményekért. A benevezett patkolókovács műhelyautók pontozását prof. dr. Bodó Gábor, a Lógyógyászati Tanszék és Klinika tanszékvezetője, dr. Hans Castelijns, Jerome Champion, Sean Roche angol patkolókovács, valamint Vranovics Károly, az Anitech Kft. képviselője végezték. A győzelmet Szűcs Róbert szerezte meg 2011-es gyártmányú Peugeot Boxerével, második Kajsza Béla, aki egy 2016-os Ford Transit Connectet vezet, harmadik Papp László 2012-es Fiat Ducatójával.

Mint dr. Castelijns elmondta, minden autó rendkívül profin és funkcionálisan lett kialakítva. Személyes kedvencei a kisebb járművek voltak, hiszen, mint mondta, egy nagy autóban könnyebb minden szükséges szerszámot és anyagot elhelyezni.

MAPE muhelyautok

Háttér

A Magyar Patkolókovácsok Egyesülete átlagosan évi két rendezvényt szervez neves külföldi előadók meghívásával elsősorban tagjai, illetve a lovas állatorvosok számára.

A két szakma képviselői legközelebb a Magyar Lógyógyász Állatorvosok Egyesületének november végi kongresszusán ülhetnek majd össze, ahol prof. dr. Jean-Marie Denoix több előadást is tart majd a sántaság különféle okairól.

Hans Castelijns – állatorvos és patkolókovács

1985-ben kezdte el tanulni a patkolókovács szakmát Bosh en Duin lóklinikáján Utrechtben, 1989-ben kapta meg diplomáját.

1993-ben kezdett állatorvoslást tanulni, 1998-ban “Cum laude” minősítéssel zárta tanulmányair, diplomamunkájának témája: “Modern patkolókovács technikák a lovak sántaságának megelőzésében és kezelésében”.

1987 óta dolgozik patkolókovácsként, 1999 óta pedig sántaságspecialistaként rengeteg lovat kezelt már.

Hat nyelven beszél: hollandul, spanyolul, angolul, olaszul, franciául, németül.

Korábban rendszeresen írt a Cavallo Magazinba, és társszerzője az European Farriers Journalnak. Rendszeres előadó a Perugiai Egyetem Állatorvosi Szakán, valamint állatorvosi és patkolókovács konferenciákon. Eddig 22 országba kapott meghívást.

Lótartó, lótenyésztő, emellett végzettséget szerzett lovasturizmusban, versenyzett lovastusában és távlovaglásban.

Castelijns

Jerome Champion

Több mint harminc éve dolgozik patkolókovácsként. Franciaországban és Belgiumban rendszeresen versenyzik és bíráskodik patkolókovács versenyeken.

A 2007-ben második, 2008-ban harmadik helyezett francia csapat tagja a veronai patkolókovács versenyen. 2011-ben francia bajnok. Olyan élvonalbeli díjugrató versenyzők patkolókovácsa, mint például Pénélope Leprévost. Ő patkolta a 2016-ban olimpiai bajnok francia díjugrató csapat lovait is. Versenyzőként, bíróként és előadóként is többször járt már Magyarországon, folyamatosan segíti a hazai szakmai munkát.

J Champion

Fotó: Magyar Patkolókovácsok Egyesülete

Kapcsolódó cikkek
Kommentek