Krucsó Szabolcs a füves pálya bajnoka Kiskunhalason

Krucso grass masters 202308 og

Az ünnepi hétvégén zajlott Kiskunhalason a Grass Masters sorozat második fordulója. A három napon harminchárom versenyszámban 341 startot láthatott a közönség. Szombaton egy különleges ride and drive erőpróbát is tartottak.

A füves pályán a Grass Masters sorozat keretében 15 versenyszámot láthattak a nézők, 18 számot pedig a textiles pályán rendeztek meg.

Pénteken kora reggel felhőszakadásszerű zivatar zúdult a Hirling József Lovasparkra. Szerencsére a jól előkészített és megfelelő vízelvezetéssel rendelkező, textillel kevert homokos borítású pálya jól elnyelte a vizet és mindössze negyedórás csúszás után elkezdődhetett a verseny. A délutáni füves számokra pedig már az aréna gyepszőnyege is ideális feltételeket nyújtott.

A Grass Masters sorozat II. fordulójának főszereplője egyértelműen Krucsó Szabolcs volt, aki füves pályákon minden nap kiválóan teljesített lovaival, a vasárnapi végjátékban pedig a kis, a közép és a nagy kört is megnyerte.

A második versenynap utolsó megmérettetése egy különleges ride and drive versenyszám volt. Ebben az indulók lovon, majd egy Jeep személyautó volánja mögött mérték össze tudásukat a különböző feladatokban.

A Grass Masters II. forduló vasárnapi számainak első helyezettjei:

  • 115 cm, gyermek, időre egyszeri összevetéssel: Cselovszki Szófia, Faktor, Orion Lovas SE, 16 hp, 69,80 mp
  • 115 cm, ifjúsági, időre egyszeri összevetéssel: Pál Hanna Iringó, Mandula, Viktor-I Sportegyesület Öv. 4 hp 45,78 mp
  • 145 cm, Nagy kör, időre egyszeri összevetéssel: Krucsó Szabolcs, Chaccito, Krucsó Lovasklub öv. 0 hp, 43,73 mp
  • 135 cm, Közép kör, időre egyszeri összevetéssel: Krucsó Szabolcs, Chocolate Brown, Krucsó Lovasklub 0 hp, 63,87 mp
  • 120 cm, Kis kör, időre egyszeri összevetéssel: Krucsó Szabolcs, Chocolate Brown, Krucsó Lovasklub öv, 0 hp, 31,32 mp

Ride and Drive Vadász Party, magasság 100 cm, csak időre:

  • 1. Bori Vivien, Zsákai Picasso, Gyömrői Tövesmajor LE, 92,05 mp, 0 hp
  • 2. Kövesdi Adél, Mázli, Orion Lovas SE, 98,53, 4 hp
  • 3. Krucsó Karolina, Bognár Csitri, Krucsó Lovasklub, 98,86 mp, 1 hp

Szöveg: Kovács Iván
Fotók: Katusné Gudmon Kata

Kapcsolódó cikkek
Kommentek