Dömse Tamás Ausztriában győzött

Domse T Chupa 1200

Az ausztriai Stadl Paurában rendezett kétcsillagos nemzetközi versenyen több felnőtt magyar díjugrató is starthoz állt.

A pénteken rendezett 145 centiméteres championátus versenyszámban Dömse Tamás Conquistadorral az első helyen végzett holtversenyben a német Helmut Schönstetterrel. Szombaton kora este Panthera C-vel nyerni tudott, az U25-ös nagydíjban pedig a harmadik helyen végzett Chupa Chups PS nyergében.

Chupa Chups PS az olimpiai felkészülési program egyik lova. Dömse Tamás a Lovasaink útja az olimpiára oldal kérdéseire részletesen beszámolt a versenyről:

„Arezzóban sajnos a kettőből csak egy hetet tudtunk versenyezni, mert Chupa egyik lába kicsit beszűrődött az utazástól és bár hamar helyrejött, semmiképp nem akartunk kockáztatni. Emiatt a versenytervet is újra kellett gondolni. Stadl Paurában a cél az volt, hogy az 1.45m magasságon versenyezzek vele.

Miért?

Mi együtt még nem mentünk ekkorán, meg akartuk nézni, hogy működünk együtt, ha feljebb lépünk. Szerencsére minden jól alakult.

Milyen állapotban volt Chupa Chups?

Minden nap nagyon jól ugrott. Első nap hibáztam vele, mert az egyik, viszonylag szűk fordulóban elkezdett trágyázni, emiatt a csizmasegítségre nem reagált úgy, ahogy számítottam rá, a folyamatos előrelovaglás nem sikerült. Kicsit beszorultunk a kettesugrás első eleméhez, amit leütött a hátuljával. Körülbelül ennyi hiba volt egész hétvégén.

Második nap már 1.40m volt a pálya, hogyan teljesített?

A terveknek megfelelően egy magabiztos, jó pálya volt a cél, nem az, hogy győzzek. Nem voltunk gyorsak, de így is a helyezettek lettünk, Chupa Chups kiválóan ugrott.

A szombati pihenőnap után pedig következett a vasárnapi U25 Grand Prix 1.45m magasságon. Igen, a cél egy hibátlan óvatos alappálya volt, ez sikerült, épp belefértünk az alapidőbe. Az összevetésben sem tettünk másképp, hibátlan biztos pálya volt a cél, ez sikerült is, a harmadik helyet érte nekünk.

Örülök, mert Chupa Chups kiválóan ugrott egész hétvégén, lovagolható volt, figyelt rám, segítőkész, bátor, jószándékú csupaszív mén. Versenyről versenyre egyre jobban szokunk össze.

Norbert Nuxoll figyelemmel kísérte a versenyeteket, mi volt a véleménye?

Tetszett neki, jól lovagoltam és nagyon jól ugrott Chupa.

Mik a további tervek?

Dolgozunk tovább, ez a verseny is megmutatta, mik azok a dolgok, amiket otthon gyakorolni kell, következő állomás pedig Szilvásvárad lesz, CSI3*-on.”

Mráz Tamás Lantinggal csütörtökön negyedik lett. A pénteki napon Krucsó Szabolcs Diana By Borisszal második helyezettként lovagolhatott be az eredményhirdetésre.

A vasárnapi 145 centiméteres nagydíjban három magyar páros is bejutott az összevetésbe. A rövidített pálya után a legeredményesebb magyar ismét Szász Sándor volt, aki a Pataki Ménes PM Quinterájával az összevetésben is hibátlan maradt. A nagydíjban hatodik helyen végzett Mráz Tamás Viva Centtel egy gyors, négy hibapontos összevetéssel. A helyezettek között zárt a Krucsó Szabolcs - Uripoint páros is, akik csütörtökön már elkönyvelhettek egy győzelmet.

A fiatal lovak versenyszámaiban Chiccóval Zólyomi Emma, K2-vel Krucsó Szabolcs szerepelt eredményesen.

Forrás: Díjugrató Szakág, Lovasaink útja az olimpiára
Kép forrása: Lovasaink útja az olimpiára

Kapcsolódó cikkek
Kommentek