Elhunyt a Lovastorna Szakág korábbi vezetője, Tóthné Héczey Katalin

Tothne hkatalin gyaszhir

2024. április 25-én, életének 74. évében hosszú betegség után elhunyt Tóthné Héczey Katalin, a lovastorna szakág korábbi elnöke, bírója, vezetőbírója.

Kati néni – ahogy a szakágban legtöbben ismerik, 1992-ben ismerkedett meg a lovastornával, amikor fia, Tóth Benedek Máté elkezdte a sportot. Bírói vizsgát 1996-ban tett egy német bírónő, Ulrike Rieder hatására, akivel a későbbiekben is közeli barátságot ápoltak. Bíróként számos ország több mint 80 nemzetközi versenyén vett részt, és 2012-ben tagja volt a le mans-i világbajnokság bírói testületének is.

A lovastorna szakág vezetését 2002-ben vette át, munkássága során növekedett a szakág versenyzőinek létszáma, a magyar versenyzők folyamatosan jelen voltak a rangos nemzetközi versenyeken, és a lovastornának a legeredményesebb magyar lovas szakágak közé is sikerült bekerülnie.

Elmondása szerint a szakág elsősorban életre szóló barátságokat, és egy országokon átívelő, hatalmas családot adott neki. „Számomra a legfontosabb az, hogy ez a család fennmaradjon, és jó látni, hogy most is vannak olyan emberek, akikben benne van a hév, az akarat, hogy a lovastornát tovább éltessék, fejlesszék, és akik nem hagyják, hogy elvesszen, amit felépítettünk.”

Forrás: Lovastorna Szakág

Kapcsolódó cikkek
Kommentek