Lovak salmonellosisa

Lo illusztracio 1200

Mi a salmonellosis?

A salmonellosis a Salmonella enterica baktériumfaj különböző szerotípusai (szerovariánsai) által okozott betegség, amely változatos tünetek mellett főként hasmenést okozhat lovakban, számos egyéb állatban és emberekben is. A baktérium igénytelen, életképességét a környezetben viszonylag jól megtartó, feltételes kórokozó (fakultatív patogén), amely egészséges, tünetmentes lovakban is előfordul, és hajlamosító hatások érvényesülése esetén okoz klinikai tüneteket. A betegség általában szórványosan fordul elő, de a kórokozó megbetegítő-képességétől, a fertőződés mértékétől, a hajlamosító tényezőktől és a gazdaszervezet egyes jellemzőitől (pl. immunhiányos állapot) függően időnként súlyos tünetekkel jár.

Lovak esetében a baktérium fertőzött takarmány vagy víz, illetve fertőzött egyedekkel vagy fertőzött egyedek trágyájával szennyezett felületekkel való közvetlen érintkezés útján terjed. Egerek, baromfiudvarban tartott csirkék, galambok és vadon élő állatok is lehetnek a baktérium forrásai. Egyes lovak tartós hordozók lehetnek. Ezek az állatok nem mutatják a betegség jeleit, de aktívan továbbadhatják a kórokozót. A hordozók arányára vonatkozóan a nemzetközi szakirodalom meglehetősen eltérő adatokkal szolgál, az óvatosabb becslések ezt az értéket 0,5-7% közé teszik, de egyes felmérésekben 20% feletti adatok is napvilágot láttak.

Úgy tűnik, hogy a stressz fontos szerepet játszik a betegség kialakulásában és lefolyásában. A hasmenést gyakran megelőzi műtét, szállítás vagy takarmányváltozás, de az egyidejűleg fennálló betegségek (különösen a gyomor-bélrendszeri rendellenességek, például a kólika), illetve a széles spektrumú antimikrobiális gyógyszerekkel történő kezelés szintén hajlamosító tényezők. A tünetmentes hordozók stressz hatására megbetegedhetnek. A súlyos esetek még intenzív gyógykezelés mellett is halálos kimenetellel végződhetnek.

Melyek a salmonellosis klinikai tünetei?

A salmonellosis főbb klinikai tünetei felnőtt lovakban a következők:

  • letargia
  • láz
  • étvágytalanság
  • kólika és hasmenés
  • alkalmanként vetélés

A gyógyult lovak viszonylag hosszú ideig üríthetik a baktériumot a trágyájukkal, és így potenciálisan átadhatják azt más lovaknak.

Egyes felnőtt lovak szubklinikai baktériumürítők, amelyek nem mutatnak klinikai tüneteket, de közvetlen érintkezés, illetve a takarmány, a víz vagy a környezet szennyezése révén képesek a baktériumot átadni a fogékony lovaknak. Stressz esetén a hordozóknál klinikai tünetek jelentkezhetnek.

Csikókban a betegség általában súlyosabb, és a hasmenésen kívül véráramfertőzés (sepsis) következtében tüdőgyulladás, agyhártyagyulladás, valamint ízületgyulladás is kialakulhat.

Az érintett lovakat már a gyanú felmerülésekor elkülönítik, és biológiai biztonsági protokollokat alkalmaznak.

Hogyan diagnosztizálják a salmonellosist?

A fent említett klinikai tünetek, a fehérvérsejtek alacsony száma és a baktériumok bélsárból történő kitenyésztése, valamint azonosítása alapján diagnosztizálható a betegség. A PCR-vizsgálat szintén segíthet a baktérium nukleinsavának meghatározásában, de ebben az esetben a baktérium szerovariánsának meghatározására csak szekvenálással van mód. A baktérium ürítése szakaszos, számos ló esetében a trágyában kevés baktérium található, ezért a biztos diagnózis felállításához gyakran szükséges több minta vizsgálata.

Hogyan gyógykezelik a salmonellosist?

A salmonellosis kezelése lovakban elsősorban támogató, tüneti terápiából áll. Ez magában foglalja a hasmenéssel elvesztett folyadék és elektrolitok pótlását, valamint olyan gyógyszerek alkalmazását, amelyek a bélműködést segítik és a baktériumból származó toxikus anyagok hatásait csökkentik. Antimikrobiális szereket csak akkor alkalmaznak, ha a véráramfertőzés kockázata magas, például fiatal, idős és legyengült immunrendszerű betegekben, vagy különösen invazív törzsek okozta megbetegedés kezelésénél. Az antibiotikumok alkalmazása kevés előnnyel jár az elsődleges gastrointestinalis fertőzések kezelésében, nem szünteti meg a szubklinikai állapotokat és hozzájárulhat az antibiotikum-rezisztencia kialakulásához.

Mi a salmonellosis prognózisa?

A betegség prognózisa változó. Egyes fertőzött lovakban soha nem jelentkeznek klinikai tünetek, míg mások enyhébb vagy súlyosabb formában megbetegednek, és kórházi ellátásra szorulnak. Néhány esetben a lovak elpusztulnak a fertőzés következtében.

Hogyan lehet megelőzni a salmonellosist?

A baktérium feltételes kórokozó, a salmonellosis hajlamosító tényezők jelenléte esetében alakul ki, így az egészséges lovak kisebb valószínűséggel betegednek meg salmonellosisban a beteg vagy stressznek kitett lovakhoz képest, ezért kiemelt fontosságúak a megfelelő tartási és takarmányozási körülmények.

A salmonellosis terjedésének megelőzése a lóállományokban kihívást jelent a baktérium környezetben való túlélése miatt. A hatékony védekezési intézkedések közé tartoznak a szigorú higiéniai protokollok mind a kórházi, mind a lovardai környezetben, az érintett állatok elkülönítése, valamint a fertőzött területek alapos takarítása és fertőtlenítése. A fertőtlenítés eredményességét célszerű a környezetből vett minták bakteriológiai vizsgálatával ellenőrizni. Figyelmet kell fordítani a potenciális vektorok, például a baktériumot hordozó rágcsálók és rovarok irtására is.

Szöveg: dr. Bakos Zoltán egyetemi docens, járványügyi felelős - Lógyógyászati Tanszék és Klinika
A borítókép illusztráció. Kép forrása: Pixabay

Kapcsolódó cikk
Kommentek