Május végén nyolc helyszínen országos díjugrató versennyel indul újra a versenyszezon, egyidejűleg a díjlovasok, majd június elején a fogathajtók és a lovastusázók számára is megrendezik majd az első versenyeket.
Riderline Magazin cikkei
A lovarda egy olyan hely, ahol sokan szeretnek elidőzni, akár csak külső szemlélőként is. Nagy családok, kerékpárokkal, kutyával, labdával, nagy hanggal előszeretettel fordulnak elő szinte minden lovas létesítményben. Fontos azonban tisztában lenni azzal, a lovak közelében fokozott odafigyelés szükséges a balesetek elkerülésének érdekében.
Most, hogy kitöltötted a Riderline Lovas Kvízét, itt a lehetőség, hogy ellenőrizd megfejtéseidet.
Ha épp nem lovaddal vagy, akkor is a lovakon jár az eszed? Falod a lovas híreket és cikkeket? Akkor erre a tíz kérdésre tudnod kell a választ! Töltsd ki lovas kvízünket, és tedd próbára tudásodat!
A Kentucky Derby-t gyakran említik úgy, mint a sport leggyorsabb két percét. A koronavírus járvány azonban idén még a lóversenyzésben is behúzta a kéziféket, így a szélsebes telivérek helyét a Kentucky Derby szokásos időpontjában nyolc teknős vette át.
A Magyar Lovassport Szövetség elnöksége hamarosan megkezdi a zártkapus versenyek rendezési feltételeinek kidolgozását.
Az FEI drasztikus változtatásokat hajtott végre a Longines FEI Jumping Nations Cup 2020-as szabályzatában annak érdekében, hogy idén októberben meg lehessen rendezni a döntőt Barcelonában, a koronavírus járvány okozta nehézségek ellenére.
A pataápolás, szaruszabályozás és a patkolás a lótartás mindennapi részét kell, hogy képezzék. De mi a teendő, ha nem zökkenőmentes az együttműködés? Most sorra vesszük azokat a lehetséges problémaköröket és kimondatlan kérdéseket, amelyek megnehezíthetik a lótartók és patkolókovácsaik együttműködését.
A pánikvásárlóknak köszönhetően a koronavírus járvány egyik jelképe lett a toalettpapír, ami a kreatív, vagy épp csak unatkozó internethasználóknak köszönhetően világszerte számos kihívás ihletője lett. Természetesen a lovasok sem maradhattak ki, összeválogattuk a legjobb videókat.
Íme egy hasznos lista, melyből szemezgethetsz, ha már kezded úgy érezni, nem tudsz mit kezdeni a hirtelen jött korlátlan mennyiségű szabadidőddel.