Riderline Magazin cikkei

Tavaszi belső nagytakarítás homokkólika ellen

A homokos, laza talajon való legelés, a széna, illetve abrak földről való etetése megnöveli a homokkólika kialakulásának veszélyét, ami a ló bélrendszerében felgyülemlett homok miatt alakul ki. Lássuk, hogyan ismerheted fel az előjeleket és hogyan kerülheted el, hogy túl sok homok rakódjon le lovad emésztőrendszerében.

Interjúk a Magyar Lovas Szövetség kitüntetettjeivel

Idén is kitüntetésben részesültek az ország legkiválóbb lovasai és lovas szakemberei a Magyar Lovas Szövetség Díjátadó Gáláján. Az est háziasszonyával, Stróbl Dorottyával, illetve a kitüntetettek közül dr. Török Erzsébettel, Wágenhofferné Magyar Ágnessel, Hölle Martinnal és Rencsár Károllyal Urbán Zoltán beszélgetett.

Nestor M a bajnok a mének között

Idén is hatalmas érdeklődés mellett zajlott az MSLT ménvizsgája a Nemzeti Lovardában. A tenyésztők 43 fiatal mént mutattak be a bíráló bizottságnak, illetve 15 már engedéllyel rendelkező fedezőmént is láthatott a közönség.