Különös csalási ügyben indult bírósági eljárás egy lovas ellen Nagy-Britanniában, aki lovasbalesetből fakadó sérülésére hivatkozva négy hónapot volt távol a munkából. A vád szerint azonban ebben az időszakban több lovastusa versenyen is részt vett.
Riderline Magazin cikkei
Számos értékes helyezéssel tértek haza a magyar díjlovasok a nemzetközi versenyekről - a 2018-as év eredményeit Dallos Zsófia szövetségi kapitány foglalta össze
Koszta Botond az első olyan lovas a Talent Program eddigi történetében, aki egyszerre két szakágban is felvételt nyert. Lovaglással kapcsolatos céljairól, eddigi élményeiről, tapasztalatairól a Pegazus Magazin kérdezte a gyermek korosztályú lovast a Talent Program első díjlovagló edzőtáborát követően.
Futótűzként söpört végig a hír a hazai lovasok között, hogy 2019. január 6-án hajnalban tragikus hirtelenséggel elhunyt Dallos Andor, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad igazgatója.
Végre esett egy kis hó és a következő napokra további havazást jósolnak a meteorológusok. Használd ki Te is a tél és a hó lovas örömeit!
A francia listát vezető és a 2016-os olimpián csapat aranyérmes díjugrató, Kevin Staut elhagyja eddigi bázisát, a Haras de la Forge-t, hogy a család Deauville-hez közeli birtokán folytassa a munkát.
Brit tisztekkel lovagoltak a Hyde Parkban és a huszárság történetét bemutató kiállításon álltak díszőrséget a magyar huszárok Londonban.
Budapest rendezheti a 2020-as tokiói nyári olimpia egyik regionális díjugrató kvalifikációs versenyét, várhatóan június utolsó vagy július első hétvégéjén.
A Nemzetközi Lovas Szövetség nem engedi feledésbe merülni 2018 eseményeit: videó sorozatban gyűjtötték össze az elmúlt év lovassport versenyek legemlékezetesebb pillanatait.
Látogatócsúccsal zárult az év leglovasabb szilveszteri programja, az Ügetőszilveszter a Kincsem Parkban.