A négyesfogatok mezőnyében Dobrovitz József nyerte a Mezőhegyesen megrendezett négycsillagos nemzetközi fogathajtóversenyt. Az egyesfogatok között Nyúl Katalin, a csapatversenyben Magyarország győzött.
Riderline Magazin cikkei
A hétfői maratonhajtást a nemzetközi négyesfogathajtóknál Dobrovitz József, a ketteseknél Szabó Roland, az pedig egyeseknél Nyúl Katalin nyerte, póni kettesfogathajtásban Balla Evelin győzött.
A díjhajtásról szólt a Mezőhegyesen megrendezett Nemzetközi Fogathajtó Verseny első két napja. Az egyesfogatok között Nyúl Katalin, a négyeseknél Dobrovitz József győzelmét hozta az első versenyszám.
59 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Kucsora István, a Kéktói Ménes alapítója és tulajdonosa. A hódmezővásárhelyi lovas szakember a Furioso North Star fajta legmeghatározóbb életben tartója volt, emellett aktívan vett részt a lovaséletben, versenybíróként állandó résztvevője volt Dél-kelet Magyarország versenysportjának is.
Első alkalommal rendeztek Szlovákiában ötcsillagos CSIO versenyt, ahol egyéni lovasként Hugyecz Mariann képviselte hazánkat.
Sarkadon rendezik meg a 2018-as év első vidéki elővágtáját május elsején, a döntőre pedig szeptember 14-16. között kerül sor Budapesten, a Hősök terén.
Jó hírünk van a túra- és tereplovaglás szerelmeseinek: már lóháton is kényelmesen bejárhatók a Visegrádi-hegység legszebb részei, ráadásul az új nyári istállókban a lovadnak is lesz szállása.
A hazai és nemzetközi mezőny legjobb lovastusázói garantálják az izgalmakat május 19-én szombaton 10 órától az Alagi Military terepversenyen. A belépés ingyenes!
Népes mezőnyben, AK, A0, A, B és CNC* kategóriákban versenyeztek a lovasok a Bábolna Nemzeti Ménesbirtokon megrendezett lovastusa szezonnyitón.
Verőfényes napsütés köszöntötte a szabadtéri versenyszezon kezdetét a Nemzeti Lovardában. Az Országos Díjugrató Versenyen 165 lovas és 280 lóval teljesítette a négy nap 24 versenyszámának pályáit.