A szezon utolsó kiemelt fedettpályás díjugrató versenyén 1428 startot bonyolított le a Schlezák Melinda által vezetett bírói kar a négy nap alatt, ezzel megdöntve minden korábbi nevezési rekordot.
Címke: Mráz Tamás
A szezon utolsó fedettpályás kiemelt versenyét rendezte a Díjugrató Szakág a Nemzeti Lovardában. Ez volt az utolsó minősülési lehetőség a Fedeles Döntőre, így számítani lehetett a nagy létszámra, de még így is elvásárlásokon felül érkeztek a nevezések, hiszen közel 500 ló vett részt a versenyen.
Ifj. Tóth László Portugáliában, ifj. Szabó Gábor Lengyelországban, Dömse Tamás Kaposváron szereztek jobbnál jobb helyezéseket.
Péntektől vasárnapig a kaposvári Pannon Lovasakadémia adott otthont a fedettpályás szezon soron következő kiemelt versenyének.
Harminchatodik alkalommal rendezték meg a fiatal lovak legrangosabb nemzeti döntőjét, a Tenyészversenyt. A közel négy évtized alatt Kiskunhalas, Mezőhegyes, Kaposvár, Bábolna és a Nemzeti Lovarda volt a helyszín, idén azonban először az Airvent Lovasklub adhat otthont a rangos eseménynek.
A Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság utolsó napja soha nem látott izgalmakat hozott, a közönség lélegzetvisszafojtva izgulta végig a helycseréket a felnőtt döntőben.
A Fiat Díjugrató Országos Bajnokság második napjának legjobban várt versenyszáma a felnőtt lovasok középdöntője volt, ami egyben a csapatbajnokság végét is jelentette.
Izgalmas és fordulatos versenyszámokkal ért véget a CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny.
164 lovas és 222 ló részvételével zajlott a 2019-es bábolnai Pettkó Szandtner Tibor Nemzetközi Díjugrató Verseny Bábolnán.
A Gróf Széchenyi István Emlékverseny utolsó versenynapján került megrendezésre a Fiatal Lovak, a Bronze Tour és az U25 döntője, a nap fénypontja pedig a verseny zárásaként megrendezett kétfordulós Grand Prix volt.

