Ifj. Szabó Gábor a felnőtt GP győztese Kecskeméten

K Kmet GP 2021 og

Az Airvent Lovas Clubban megrendezésre kerülő GP forduló legjobban várt versenyszáma a felnőtt lovasok 150 centiméteres döntője volt. A Díjugrató Szakbizottság 1,8 millió forinttal támogatta a versenyszámot, ahova 29 páros kvalifikálta magát a korábbi napok teljesítménye alapján.

A Németh Zoltán által tervezett pálya 12 akadályból állt, ami tartalmazott kettes- és hármasugrást, vizesárkot és természetesen különböző rafinált feladatokat, ami a lovak lovagolhatóságát és precizitását tesztelte. Végül csupán három páros tudta ezt a kihívást verőhiba nélkül teljesíteni, így ők másodjára is pályára léphettek az összevetés erejéig.

Először ifj. Szabó Gábor lovagolt a pályára, aki első indulóként egy gyors, de magához képest nyugodtabb pályát mutatott be fiatal lovával. A Boris László által tenyésztett 8 éves Valentina By Boris magabiztosan ugrott az összevetésben is, így egy szép hibátlannal megadták a nyomást a többieknek, hogy ennél gyorsabban, és hiba nélkül kell teljesíteni.

Hugyecz Mariann rutinos lovát, a szenzációs formában lévő Chacco-Boyt lovagolta, viszont az összevetés második akadályán hibáztak, így a győzelem esélye elszállt, de tovább izgulhatott az ezüstrémes pozícióért. Utolsóként a kimagaslóan eredményes szezont záró fiatal magyar tehetség, Dömse Tamás lépett a pályára, aki saját képzésű lovát, Conquistadort lovagolta. A páros a kiskunhalasi GP és a Széchényi István Emlékverseny nagydíjának megnyerése után számíthatott a jó helyezésre, így kockázatos tempóban teljesítették az immár 155 centiméteres magasságra emelt akadályokat. Az időeredmény a legjobb lett, viszont a hetes számú meredeken vétett verőhibával a második helyet tudták megszerezni.

A további sorrend az alappálya időeredménye alapján dőlt el, így leggyorsabb négy hibapontos lovaglással Mráz Tamás végzett a negyedik helyen BN Silverrel, az Expresst lovagló Szentirmai Péter, valamint Fazekas István és Walter előtt. Ifj. Szabó Gábor másik lovával, Mezőhegyes Chabalával a hetedik, míg a ranglistavezető Czékus Zoltán Ricolával a nyolcadik helyen végzett.

Ifj Szabo G Kkmet GP 2021 2

Ifj. Szuhai Gyula az U25 GP győztese

A 25 év alatti lovasok részére kiírt 400.000 forint összdíjazású GP döntőbe 26 páros kvalifikálta magát. A pálya 140 centiméteres akadályokból állt, és a korábbi fordulókhoz hasonlóan nem született sok hibátlan, így hárman vetettek össze a győzelemért. A gyermek Európa-bajnok ifj. Szuhai Gyula verhetetlen idővel teljesítette az összevetést, így hiába lovagolt gyors hibátlant Kovács Roland és Debreceni Fanni, mégsem tudták megközelíteni. Ezzel ifj. Szuhai Gyula magabiztosan győzött Perthy Jacksonnal, a Sir Winston-C-t lovagló Kovács Roland, és a DB Variette nyergében versenyző Debreceni Fanni előtt. A kategória egyik leggyorsabb lovasa, Szabó-Máriás Sára most egy verőhibát vétett Cantus Clay nevű lovával, így a negyedik helyet szerezte meg Kiss Lizanna és Szuhai Rodrigo előtt.

Ifj Szuhai Gy

Németh Viktória nyerte az amatőr GP-t

Az amatőr GP döntőjében 33 páros állt rajthoz 120 centiméteren, a Díjugrató Szakbizottság jóvoltából 200.000 forintos össznyeremény került kiosztásra. Az alappálya után tizenegy lovas jutott be az összevetésbe, ahol az elsőként induló Németh Viktória egy villámgyors hibátlannal magasra tette a lécet. A mezőny többi lovasa nem tudott a nyomába érni, és végig megőrizte elsőségét, ezzel begyűjtve első GP győzelmét Rádiháza Görögtánccal. A lovas eredményes hajtó az ügetőn, és a Nemzeti Vágtán is többször bizonyított már, most pedig a díjugrató szakágban ért el sikert, bizonyítva sokoldalúságát. Második helyen nagyon szoros versenyben a többszörös OB győztes Bohák-Debreczeni Éva végzett Cortez nevű lovával Reisz Fanni és Ádám Eszter előtt. Ötödik lett a leggyorsabb négy hibapontos pályával Gráf Miklós Viktor, megelőzve Varnyú Lillát.

N Emeth V

Fábián Johanna a gyermek mezőny legjobbja

A gyermek GP döntője 125 centiméteren zajlott, ahol 250.000 forintnak megfelelő tárgyjutalom került kiosztásra. A tizenkilenc páros közül öten jutottak be az összevetésbe, ráadásul a GSH Team versenyzője, Fábián Johanna mindkét lovával, így első indulóként kezdte meg a második pályát. Hasonlóan az amatőr mezőnyben történtekhez, itt is szerencsét hozott az első hely, hiszen a Katinkát lovagló hölgynél senki sem volt gyorsabb, ezzel megnyerte a gyermek döntőt, másik lovával pedig a negyedik helyen végzett. Második helyen szintén hibátlan lovaglással Kiss Maja végzett, aki már sokszor bizonyított a gyermek válogatott tagjaként, harmadik pedig a Prosper Lovasklub versenyzője, Tavasi Eszter lett Audrey Pins nevű lovával. Szuhai Rodrigo ezúttal az ötödik helyet tudta megszerezni az alappályán négy hibaponttal teljesítő Pecsora Amira előtt.

Fabian Johanna

Katerina PSZ és H-Secret by Boris a fiatal lovak mezőnyének élén

A tenyészverseny előtti utolsó nagy erőpróba volt a Kecskeméti GP fiatal ló versenyszámainak döntője, ahol ehhez mérten szinte mindenki rajthoz állt, aki tervezi az indulást egy hónap múlva a Nemzeti Lovardában. A pályák nehézsége vetekedett a Tenyészverseny döntőjével, hiszen mind vonalvezetésben, mind az akadályok méretében hozta a kiírás szerint építhető maximumot. Ennek ellenére az igen népes, 37 lóból álló ötéves mezőnyben rendkívül sok hibátlan lovaglás született, így tizennégyen vetettek össze a kiemelt díjazásért. A párosok felkészültségét mutatja, hogy ezek a fiatal lovak nem csak a stílusversenyben, hanem az összevetésben is remekül helyt álltak, így verőhibával nem lehetett a legjobb hat közé jutni. Az első helyen egyedüli 40 másodpercen belüli időeredménnyel Kovács Roland ért célba Katerina PSZ nevű lovával, ezzel második GP győzelmét szerezve meg a páros. Második helyen Kiss Lizanna végzett For Lexis Z nyergében, megelőzve Kovács Henrit és Roxettet. Negyedik lett Larsson Eszes Ferenccel, majd Búza Patrik Zoltán For Cornettina-ZS, és a mezőhegyesi Piroska Zoltán és Minerva M volt a további sorrend.

5eves

A hatéves mezőny is remekül szerepelt, viszont a szűk alapidővel sokaknak meggyűlt a baja. A magas iram miatt sok helyen becsúszott egy-egy verőhiba, illetve páran időtúllépés miatt csúsztak le az összevetésről, így mindössze négy páros jutott be tiszta hibátlannal. Magasan a leggyorsabb ifj. Szabó Gábor volt a Vincze László által tenyészett H-Secret By Borisszal. Második helyen zárt ifj. Máté István és Chacco Flowe SZ, leggyorsabb négy hibapontos lovaglással az összevetésben pedig Füzér Gábor Baluna Blue SZ-szel, megelőzve Szotyori Nagy Kristófot és Cornettót. Egy hibapontos eredménnyel az ötödik helyen végzett Fekete György és Kahuna, hatodik Búza Patrik Zoltán Chocolate Brown nyergében.

6eves

Forrás: Díjugrató Szakág
Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu

Kapcsolódó cikkek
Kommentek