Nyolc versenyszámmal és 275 starttal zárult a hétvége a Nemzeti Lovardában.
Címke: Füzér Gábor
Pénteken és szombaton is kilenc – kilenc versenyszám zajlott a Nemzeti Lovarda nagy fedelesében.
Ismét tekintélyes létszám gyűlt össze a Nemzeti Lovardában meghirdetett fedeles versenyen, közel 300 lovas és 430 ló tölti a hétvégét Budapest szívében.
Kilenc versenyszámot rendeztek a CSI 2* 43. Kiskunhalasi Nemzetközi Díjugrató Lovasverseny záró napján, május 1-jén, 116 startot láthatott a közönség.
Izgalmas és fordulatos versenyszámokat hozott a fedeles döntő utolsó napja. A végső sorrend a három nap A szabály szerinti eredményei után alakult ki. Az öt- és hatéves, valamint utánpótlás lovak, illetve a felnőtt lovasok a Díjugrató Szakbizottság kiemelt díjazásáért versenyeztek.
A márciussal nem csak a tavasz köszönt be, de hagyományosan a fedettpályás szezonnak is búcsút intenek a díjugratók. A Fedeles Döntőnek ezúttal is a Nemzeti Lovarda ad otthont.
Hét versenyszám várta a lovasokat szombaton a Nemzeti Lovardában.
Tíz versenyszámban több mint 300 startot láthatott a közönség a Nemzeti Lovardában vasárnap.
285 starttal és Szuhai Péter győzelmével zárult az év első versenyhétvégéje a Nemzeti Lovardában.
351 starttal bőven este tíz utánig húzódott a szombati versenynap a Nemzeti Lovarda nagy fedelesében.