Az esős idő ellenére idén is sokan látogattak ki a hortobágyi kilenclyukú hídhoz, hogy szemtanúi lehessenek a puszta tavasznyitó eseményének, a kihajtási ünnepnek. A rendezvényre ellátogatott dr. Nagy István agrárminiszter is. Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium államtitkára elmondta, 2020 őszéig három milliárd forintos fejlesztés valósul meg a Hortobágyon.
Lovam van
Csivitelnek a madarak, egyre zöldebbek a legelők, és amerre csak nézel, mindenütt virágok pompáznak. Ismét előtted egy gyönyörűnek ígérkező tavaszi hétvége, amit vétek lenne lovak és lovaglás nélkül tölteni. Nézzük a legjobb tavaszi lovas elfoglaltságokat!
No foot – no horse, tartja az idehaza is közismert angol mondás. Megfelelő pataápolással, tartási körülményekkel és persze takarmányozással azonban sokat tehetsz lovad patáinak egészségéért.
Öt csikós, egy pusztaötös hajtó, és Kassai Lajos is részt vesz a Royal Windsor Horse Show látványos parádéján.
Március végén a Magyar Patkolókovácsok Egyesületének meghívására hazánkba látogatott két kiváló szakember, hogy az ortopéd patkolás elméletéről és gyakorlatáról tartson képzést a magyar patkolókovácsoknak.
Arely mindössze négy éves. A rák egy ritka fajtájával küzd, hospice ellátásra szorul. A legnagyobb álma az volt, hogy egyszer találkozhasson egy lóval. A texasi lovas közösség pedig segített megszervezni élete legszebb napját.
Építkezés a történelem nyomában: az újraépülő budavári Lovarda tervezése és építése során a Hauszmann Alajos tervei alapján 1901-re felépült eredeti épületet teremtik újjá.
Vannak a lovasok életében olyan dolgok, amik egész egyszerűen máshogy működnek, mint nem lovasoknál. De hogy családunkat és barátainkat kíméljük, olykor füllentünk egy kicsit...
Egészen pontosan negyvenedik születésnapját ünnepli április 11-én a Bécsi Spanyol Lovasiskola büszkesége, az előadások egykori sztárja, Neapolitano Nima I.
Ha lovad fejlődésben van, munkát végez, vemhes, csikója van, vemhesülni vagy fedezni készül, akkor szüksége van plusz energiára a legelői zöld fű és istállói szálas takarmány mellett. De a zabnál jobb és értékesebb takarmány is kerülhet lovad etetőjébe.

