A Kormány 2020. március 11-én veszélyhelyzetet hirdetett a koronavírus járvány miatt. Az intézkedések részeként betiltották zárt helyen a 100 főnél, nem zárt helyen pedig 500 főnél több személy részvételével zajló rendezvényeket. Ez az intézkedés a sporteseményeket, így a lovas rendezvényeket is érinti. A cél a vírus terjedésének lassítása.
Lovam van
A Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége (MLOSZ) február 27-én tartotta alapszabály-módosító, egyben tisztújító közgyűlését, ahol a megjelentek jelentős többséggel Haál Gábort, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatóját választották meg az elnöki pozíció betöltésére.
Idén is hatalmas érdeklődés mellett zajlott az MSLT ménvizsgája a Nemzeti Lovardában. A tenyésztők 43 fiatal mént mutattak be a bíráló bizottságnak, illetve 15 már engedéllyel rendelkező fedezőmént is láthatott a közönség.
Német tudósok kísérlettel igazolták, hogy a lovak hasonlóan képesek értelmezni az emberi érzelmeket, mint a kutyák.
A NÉBIH weboldalán arra hívja fel a lovas szolgáltatók figyelmét, hogy a tevékenységbe bevont lovak jelentős részének lejárt a hatósági bizonyítványa. Az előírások szerint ugyanis az alkalmassági vizsgát ötévente meg kell ismételni.
Dr. Nagy István agrárminiszter február 14-én közösségi oldalán jelentette be, hogy Cseri Dávid veszi át az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad vezetését.
Műszakilag elkészült az újjáépített Lovarda a budai Várban. A régi pompájában helyreállított, multifunkcionális rendezvénytérnek szánt épületet 2021-ben adják át a nagyközönségnek.
Folytatódik a Szabadidőlovas Szakág nagy sikerű téli előadássorozata. Az előadók ezúttal dr. Pataki Balázs és Pataki Gergely lesznek, témájuk pedig a lótenyésztés.
Hamarosan kezdetét veszi a tenyészszezon. És míg a kancatartók egy része izgatottan várja a kiscsikók világrajöttét, a másik tábor most keresgéli a megfelelő fedezőmént kancája számára. Az ő dolgukat szeretnénk megkönnyíteni ezzel az összeállítással.
A Magyar Sportlótenyésztők Egyesülete idén is megrendezi a már hagyománnyá vált országos ménszemlét és fedezőmén bemutatót.

