Korábbi összeállításunkban 5+2 nagyszerű lovas filmet válogattunk ki, amelyeket egyszerűen minden lovasnak látnia kell. Ezúttal további hat lovas mozisikerrel folytatjuk.
Magazin
Valóra válhatnak a legkisebbek díjugrató álmai: a gyermek korosztályba tartozó lovasok számára hirdet szakmai programot a Díjugrató Szakág. A cél: a gyermek lovasok képzése az utánpótlás korosztály legmagasabb szintjére.
Kiskunhalason, a Hirling József Lovaspark megújult VIP termében tartotta éves közgyűlését a Magyar Lovassport Szövetség legfiatalabb tagja, a Szabadidőlovas Szakág. Az elmúlt év eredményeit, valamint a 2019-re kitűzött célokat Csilló Rita, a szakág elnöke foglalta össze a Riderline olvasói számára.
Január 25-én a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont zsúfolásig telt lovardájában barátai, munkatársai, tanítványai, tisztelői búcsúztak Dallos Andortól, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad elhunyt igazgatójától, a hazai és nemzetközi lovasélet kiemelkedő személyiségétől.
A tenyésztők körében ez egyfajta csodavárással párosul, mert reménykednek, hátha éppen most születik az a csikó, amelyik majd beteljesíti a tulajdonosi álmokat. Hobbilovasok számára az egész csikószületés maga a csoda, ennek megfelelően próbálják a kancákat takarmányozni.
2019-ben ismét a Nemzeti Lovarda ad otthont a Magyar Lovassport Szövetség Díjátadó Gálájának február 15-én.
Hosszú kihagyás után ismét láthatja a nagyközönség a legendás díjlovat, Totilast. A fekete mént a KWPN ménszemlén vezetik majd fel.
Két, agyagból készült, több ezer éves lófejet hozott felszínre a viharos esőzés Izraelben.
Bemutatták és társadalmi vitára bocsátják a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság felújításának terveit.