Egy lóápoló üzenete a szellemvárosból

Tengerpart lovak ff FEI

Az Egyesült Államok egyik legnagyobb téli lovas rendezvénye, a floridai Winter Equestrian Festival nem várt módon ért véget a koronavírus járvány kitörésének köszönhetően. A rendkívüli helyzet miatt az utolsó két hét versenyeit lefújták, és aki tehette, hazament. Viszont sokan mégis a maradás mellett döntöttek, köztük Jessica Springsteen groomja, Josie Eliasson is, aki március végén adott helyzetjelentést a lovasok paradicsomából, Wellingtonból.

„Miközben csomagoltam a verseny végeztével, azon gondolkodtam, hogy milyen furcsa érzés itt lenni Wellingtonban, ebben az időszakban. Normál esetben ez az a hely, ahol sosincs megállás. A Winter Equestrian Festival 12 hétig tart, ahol folyamatosan mennek a versenyek tíz különböző arénában, de ennek végeztével sincs pihenő, hiszen minden hétvégén van valamilyen rendezvény. Szóval az, hogy nincsenek lovak a versenypályán azt érzést kelti bennem, mintha egy szellemvárosban lennék. Este 9 és reggel 6 óra között kijárási tilalom van, de napközben is csendes minden.

A legnehezebb része az ittlétnek a bizonytalanság. Most még járnak a repülők Amerika és Európa között, de meddig? Mikor lesznek olyan járatok, amivel a lovainkat is haza tudjuk utaztatni? Az utazási tilalom kezd életbe lépni Amerikában is, ami találgatásokra és szóbeszédre ad okot. Folyamatosan azt hallom, hogy szerte Európában lezárták a határokat, és csak a szükséges dolgokat lehet átutaztatni, mások szerint viszont mehetnek a lovak, csak mi nem mehetünk velünk. Nem tudom kinek higgyek.

Ez volt a legsikeresebb WEF-ünk idáig, és azt terveztük, hogy a lovak kapnak egy jól megérdemelt pihenőt, de nem pont erre számítottunk. Az eredeti tervek szerint április elején utaztak volna haza Európába, de úgy döntöttünk, kicsit tovább maradunk. Próbáljuk itt fitten tartani a lovakat, hogy készen álljanak, ha folytatódna a versenyszezon. Habár rettentően várom, hogy láthassam a családom és a barátaim, de a lovaknak itt megvan mindenük, így egy kicsit tovább élvezhetjük a floridai napsütést.

Remélem, mindenki biztonságban van odahaza, vigyázzatok magatokra!”

Forrás: World of Showjumping
A borítókép illusztráció. Fotó: FEI/Martin Dokoupil

Kapcsolódó cikkek
Kommentek