10 dolog, amire emlékeztet a Kobakviselés Világnapja

Kobak og

Idén tizedik alkalommal került megrendezésre a Kobakviselés Világnapja a Riders4Helmets szervezésében. A kampány célja, hogy felhívja a lovasok figyelmét a kobakviselés fontosságára, és megtanítsa a megfelelő kobak kiválasztásának lépéseit.

A kezdeményezés apropója Courtney King-Dye díjlovas olimpikon 2010-ben bekövetkezett balesete volt, aminek következtében súlyos agysérülést szenvedett. King-Dye nem viselt kobakot, és a fejét ért ütés miatt négy hetet töltött kómában, és hónapokat azzal, hogy megtanuljon újra járni és beszélni. Jelenleg újságíróként és edzőként tevékenykedik, emellett a para-díjlovas versenyekre készül. A kobakviselés egyik legnagyobb szószólója.

Nézzük 10 életbevágóan fontos tanácsát, amit minden lovasnak az eszébe kell vésnie:

  • Ha a kobakot erős ütés éri, azonnal cseréld le egy újra, ugyanis előfordulhat, hogy szabad szemmel nem látható sérülések keletkeznek a kobak anyagában. Akár egy leejtés következtében is meggyengülhet a kobak magját alkotó habszivacs, és nem fogja tudni betölteni védelmi funkcióját a következő alkalommal.
  • Használt kobak vásárlása rendkívül kockázatos, és NEM ajánlott, mivel lehetséges, hogy a kobak korábban olyan károkat szenvedett, amelyeket nem látsz rajta.
  • A kobakgyártók azt javasolják, hogy négy-öt évente cseréld le a kobakod, hiszen az idő előrehaladtával az izzadság, a meleg, a por és az eső is gyengíti a kobak anyagát alkotó habszivacs ütéscsillapító képességét, így egy súlyos baleset esetén nem fogja már kellőképp megvédeni a fejedet. Kobakvásárlás előtt mindenképp ellenőrizd a kobak gyártási dátumát.
  • Hosszú haj esetében a lófarok és más frizurák befolyásolhatják a kobak illeszkedését. Vásárlás közben mindenképpen próbáld fel a kiszemelt kobakot a megszokott lovas frizurádat viselve is.
  • Statisztikailag nincs összefüggés a lovas tudás és a sérülések valószínűsége között. A hivatásos versenyzők ugyanolyan valószínűséggel vannak veszélynek kitéve, mint a hobbilovasok.
  • Az egy helyben álló lóról való esés is okozhat súlyos sérülést. A sérülés mértéke leginkább a magasságtól függ, és csak kisebb mértékben a sebességtől.
  • A fejsérülések összeadódnak. Az eredeti fejsérülést további rázkódások súlyosbíthatják.
  • A statisztikák szerint a lovaglás veszélyesebbnek tekinthető, mint a síelés vagy a motorozás.
  • A fejsérülést okozó balesetek körülbelül ötöde akkor történik, amikor a személy a földön van, így nem csak lóháton, de a lovak melletti teendők elvégzése közben is javasolt a kobak viselése.
  • Az első felszerelés, amibe érdemes beruházni, az egy saját kobak, függetlenül attól, hogy van-e lovad. A lovasiskolák kobakjai nem biztos, hogy tökéletesen passzolnak a fejformádhoz, és egy helytelenül illeszkedő kobak nagyon kevés védelmet nyújt. De a jól kiválasztott kobakot is megfelelően kell rögzíteni, anélkül elfordulhat, vagy leeshet, és így nem tudja kellőképp megvédeni a fejed.

Forrás: The Horse, CKD Dressage
Borítókép: Casco
Borítókép forrása: Horze Lovasáruház

Kapcsolódó cikkek
Kommentek