Csikók és vemhes kancák takarmányozása

Goldhorse Csiko 2

A tenyésztők körében ez egyfajta csodavárással párosul, mert reménykednek, hátha éppen most születik az a csikó, amelyik majd beteljesíti a tulajdonosi álmokat. Hobbilovasok számára az egész csikószületés maga a csoda, ennek megfelelően próbálják a kancákat takarmányozni.

Ebben a folyamatban is helyes a gondoskodó állatszeretet, a „rossz szeretet” ellenében. Ez azt jelenti, hogy a vemhes kancát nem kell abban a hitben túletetni, hogy „kettő helyett eszik”. A vemhesség utolsó harmadában, azaz a nyolcadik hónap közepétől számolhatunk érdemleges többlet táplálóanyag igénnyel. A csikó születéskori testsúlya a kanca élősúlyának 10-12%-a, előhasi kancák esetében 8-10%.

A magzat növekedése a vemhesség harmadik hónapjától figyelemre méltó, hiszen:

  • 3 hónaposan 0,5-5 kg
  • 6 hónaposan 5 kg
  • 8 hónaposan 10 kg
  • 9 hónaposan 20 kg
  • 10 hónaposan 40 kg
  • 11 hónaposan (megszületéskor) 50 kg

Az adatsor kellően alátámasztja a nyolcadik hónaptól növekvő táplálóanyag igényt.

A túltáplált kancák felesleges plusz kondíciója jelentősen megnehezíti az ellést, és ettől függetlenül általában satnya csikókat ellenek, majd igen nehezen vemhesülnek. Esetükben is legfontosabb a kiegyensúlyozottság. Ez többek között azt jelenti, hogy folyamatosan jó minőségű, mindenképpen penész- és toxinmentes takarmányt kell etetni. A fedeztetés/termékenyítés időszakában jótékony hatású az úgynevezett flushing, azaz megemelt energiatartalmú takarmány etetése. A stresszmentes környezet a vemhesség első 30 napjában kiemelten fontos, mert ekkor a legnagyobb az embrióelhalás, illetve a 90. napig a vehem felszívódásának a veszélye.

A betöltött harmadik hónapos vemhesség után nincs különleges teendő a tartás, takarmányozás tekintetében, egészen a nyolcadik hónap közepéig. Ebben az időintervallumban a táplálóanyag igény nem, vagy alig különbözik a létfenntartás szükségletétől.

A vemhesség utolsó harmadában fontos a megnövekedett fehérje és kalcium szükséglet kielégítése. A magzatépítés nem akkora megterhelés a kanca számára, hogy ezért 10-20%-nál nagyobb mértékben megemeljük takarmányadagját. A mikroelem- és a vitaminellátás az etetett takarmány megfelelő aminosav garnitúrája mellett kiemelkedő fontosságú.

Az ellés előtt, annak pontos ideje ismeretében jó lenne korpás-ivós abrakot adni a kancának, de ez általában nem kivitelezhető. Ellés után viszont mindenképpen javasolt. (Nagyon fontos, hogy csak első osztályú búzakorpát etessünk, ugyanis a korpában lehet a legtöbb toxin.)

Az ellést követő 3-4. napon már emelt takarmányadagot kapjon a kanca a megnövekedett táplálóanyag igény kielégítésére.

A laktációs időszakot érdemes két részre osztani, nevezetesen az első 3-3,5 hónapra és az azt követő időszakra. Az első időkben a szoptató kanca táplálóanyag-szükséglete kétszeresére nő a létfenntartáshoz képest. Ez már nem elégíthető ki csupán zabbal és réti szénával. Ebben az egyetlen időszakban indokolt a lucernaszéna etetése a megemelkedett fehérje és kalcium szükséglet kielégítésére. Az első három hónapban a napi tejtermelés elérheti a 20 litert is, ami jelentősen megterheli a szervezetet. A laktáló kanca mindenféleképpen veszít a testsúlyából ebben az időszakban, de a további testsúlycsökkenést meg kell akadályozni. A laktáció második felében, amikor a csikó már megfelelő mennyiségű szálas- és abraktakarmányt vesz fel és a kanca tejtermelése is csökken, mérsékelhetjük az adott táplálóanyag mennyiségét, elegendő a létfenntartó szükséglet 150%-a.

A csikó táplálóanyag igény szerinti takarmányozása esetén már „csak” a genetikai adottságokon, és persze az esetleges sérülések elkerülésén múlik a jövőbeli sportsiker. Természetesen elengedhetetlen a célirányos kiképzés és menedzselés.

A csikó nyolchetes kora előtti csontfejlődési zavara a vemhes kanca helytelen takarmányozásában keresendő, míg ha ez a későbbiekben lép fel, akkor a csikó takarmányozásában követtünk el hibát.

Csikolizin

A kancák 1500-2000 liter tejet is termelhetnek, hidegvérűek még ennél is többet. A tőgy kapacitása igen kicsi, ezért a csikónak sokszor kell szopnia, naponta akár hatvanszor is. Nem a csikó nem képes több tápanyagot felvenni egyszerre, hanem a kanca tőgyének kapacitása kicsi.

A kancatej összetétele jelentősen eltér a tehéntejétől, mert 2% fehérjét, 7% cukrot, 1% tejzsírt tartalmaz. Leginkább az emberi anyatejhez hasonlít. Ezért az árván maradt csikónak felesben szokás vízzel hígítani a tehéntejet és azt még cukrozzák, hogy a kívánatos energiatartalma közel változatlan maradjon.

Kancatej
Goldhorse Csiko 1

„A kanca elli a csikót, de zab annak az anyja” régi mondás gyakran olvasható, azonban nem mindenki érti meg jelentőségét. Kovácsy és Monostori, 1905-ben megjelent művükben a következőket írják: „Különösen a csikóknak nagy szükségük van a legelőre, sőt okszerű csikónevelés legelő, vagy legalábbis igen tágas kifutó nélkül alig is képzelhető. Ám ha azt akarjuk, hogy a legelő csakugyan hasznára váljék a csikónak, úgy a fő hangsúlyt ne a legelő által nyújtott táplálékra, hanem ismét csak a zabra fektessük, mert e nélkül jó csikót nevelni nem lehet.”

A csikó fejlődési erélye rendkívül nagy, azt vétek nem kihasználni.

Ha sportlovak takarmányozásáról beszélünk, akkor pontosabb technológiára van szükség, mint a kukoricára és lucernaszénára alapozott etetés. Általános gyakorlat, hogy a csikónak annyi liter zab adható, ahány hónapos. Ez jó, de talán nem elegendő. Igaz, hogy a fehérje- és energiaigénye a kancatej, a zab és a legelőfű/széna etetésével kielégített, de további táplálóanyagok vannak, amelyeket kizárólag zab adagolásával nem lehet kielégíteni.

3-6. hónapos kor között a csikók lizin szükségletüket az abrak- és szálastakarmányok mellett anyatejből is kielégítik, de nem elegendő módon. Választás után tovább nő a lizin igény, éves korig 34-40 grammra naponta, amit semmiképpen nem lehet egyszerű abraktakarmányokkal kielégíteni.

Lizin Valasztas Utan
Gyarapodas

A tekintélyes lizin igény kielégítéséhez naponta egy kilogramm első osztályú szóját kellene megetetni. Minden MJ emészthető energiára 0,52g lizin javasolt. A negyedik hónapos kortól kezdve a kancatej táplálóanyag tartalma és a csikó táplálóanyag szükséglete már sok ponton nem esik egybe. Ilyenkor a szopós csikó a tejből csak 300g nyersfehérjét tud felvenni. Egy kilogramm jó minőségű réti széna 80g nyersfehérjét tartalmaz, de az emészthetősége jóval rosszabb, mint a tejé vagy az abrakféléké. Egy kilogramm zab átlagosan 100g nyersfehérjét tartalmaz. A fiatal csikónak azonban elég korlátozott a szárazanyag felvevő képessége, maximum 3,5-4 kilogrammot tud felvenni, ezért koncentrált takarmányt kell etetnünk vele. Kéthónapos kortól minden 100kg testsúlyra 1 kilogrammot lehet számolni.

Amikor a csikók elérik a választás körüli kort (5-7 hónap), takarmányozási szempontból kritikus időszakba lépnek. Igen gyors a növekedésük, tehát nagy figyelmet kell fordítani az etetett takarmány kiegyensúlyozott összetételére.

A csikókat koncentrált takarmánnyal szoktuk etetni, lehetőleg naponta 2-3 alkalommal kisebb adagokban, hogy az esetleges gyomorterhelést elkerüljük. Itt kell megemlíteni a kalcium-foszfor kiegészítés fontosságát, melyek egymáshoz viszonyított aránya még mennyiségüknél is fontosabb. Hibás makroelem szintek etetése esetén csontosodási, lábszerkezeti gondokkal küzdő lovakat kapunk. A takarmányadag kialakításakor egyesek abba a hibába esnek, hogy csak a kalcium kiegészítésre (takarmánymész) korlátozzák a nyalósó mellett a makroelem bevitelt. A túlzott kalcium bevitel gátolhatja a mikroelemek felszívódását és beépülését.

550Kg

A Developmental Orthopedic Disease nem újkeletű betegség, előfordulásának növekvő gyakorisága csak a lólétszám emelkedésének illetve a bővülő állatorvosi diagnosztikai lehetőségeknek köszönhető. Konkrét okot még nem sikerült meghatározni, de öt fontos problémakörben ez behatárolható. Ezek, az ásványi anyag hiány, az egyoldalú ásványi anyag ellátás, a túltáplálás, genetikai okok, és a környezeti hatások.

Egy 1985-ös amerikai kutatás a DOD kialakulását a vemhesség kései szakaszában és a fiatal csikókkal etetett takarmányok alacsony réz és cink szintjeivel magyarázta. Az NRC 10mg/kg rezet és 40mg/kg cink etetését javasolja a napi takarmányadagban/szárazanyag kg. A kutatók ezt túl kevésnek találták, és napi 150mg rezet és 400mg cinket, a korábbi szintek dupláját ajánlják.

Amennyiben figyelembe vesszük, hogy egy szopós csikó maximum napi 4kg szárazanyagot képes elfogyasztani, akkor látszik, hogy ez csak 40mg rezet és 160mg cinket jelent. A két ajánlás aránya is különbözik, 1,5:4-hez illetve 1:4-hez. Tehát a Kentucky Equine Research kutatói 40mg réz és 100mg cink etetését javasolják a takarmánykeverék kilogrammjában. Ez a mennyiség a hozzáadott mikroelemekre vonatkozik, nem pedig a zabbal és szénával együttesen bevittekre. (Az EU szabályok csak ennél alacsonyabb szinteket engedélyeznek.)

Fontos figyelembe vennünk, hogy egyéb mikro- és makroelemek is részt vesznek a csontképzésben, mint például a mangán és a magnézium. Ezek mennyisége és aránya is nagyon fontos.

A kalcium és a foszfor azonban a két legfontosabb, illetve a legnagyobb százalékban előforduló ásványi anyag a csontokban. A foszfor a D vitamin mellett különösen fontos a növekedő csikók takarmányában, mindemellett nélkülözhetetlen résztvevője több anyagcsere folyamatnak, például az energia átalakításnak. A foszfor igény valószínűleg magasabb, mint azt korábban gondolták, a foszfor rossz felszívódása miatt.

A Developmental Orthopedic Disease kialakulásának lehetséges okai:

  • Ásványi anyag túletetés: Az első kórképek Texasból valók, ahol túl magas cink szinteket állapítottak meg, a hozzá arányaiban alacsony réz tartalom mellett. A túletetett cink meggátolta a réz felszívódását, tehát nem a réztartalom volt alacsony. Emiatt kell kiemelt figyelmet fordítani az etetett takarmánykeverékek mikroelem összetételére, egymáshoz viszonyított helyes arányára.
  • Túltáplálás: A túletetés főleg magas energia bevitelt jelent, ennek következtében túlnő a far, a hátsó combok, ami a fokozott növekedési és thiroxin hormon termelődésének következménye, ami megemelkedett inzulinszintet eredményez. Az etetéseket követő változó hormonszint nagyon megterheli a csikó szervezetét. (Az is tény, hogy az elhízott csikóból sosem lesz eredményes sportló.) A vér inzulin- és glükózszintjének változása, illetve időnkénti ugrásszerű megemelkedése felveti a lovak idegrendszerére gyakorolt hatását. A változó inzulinszint hatására a növekedési hormon szintje is változik, ami egyes ízületek, porcok eltérő növekedéséhez vezethet.
  • Genetikai okok: ez lehet az egyik legfontosabb. Skandináviában megfigyelték, hogy bizonyos mének illetve ménvonalak után született csikók körében sokkal nagyobb arányú volt a DOD előfordulása. Tehát a takarmányozás és a tartáskörülmények mellett mindig gondolni kell erre is.
  • Környezeti hatások: ez a probléma önmagában nem okoz fejlődési rendellenességeket, de szerepet játszhat kialakulásukban, segítheti kialakulását. Befolyásoló környezeti hatások lehetnek a kemény talaj, a csúszós aljzat.

A lenti táblázat segítségével minden kancatartó választ kaphat az okokra. Amíg ezt kiszűrik, addig jó menedzsmenttel, megfelelően összeállított takarmányadaggal csökkenthető a DOD kialakulásának az esélye.

Dod
Goldhorse Csiko 3

A cikksorozat szerzője Reischl Sámuel, az UBM Farm Zrt. cégvezetője
Fotók: Somogyvári Anett

A Goldhorse termékei fedezik lovad szükségleteit, és segítenek lovadat kiegyensúlyozott, egészséges formában tartani. Amennyiben a termékekkel vagy a takarmányozással kapcsolatos kérdésed van, a Goldhorse csapata rendelkezésedre áll. Keresd őket a goldhorse@ubm.hu e-mail címen, vagy a +36 30 312-4558-as telefonszámon, illetve Facebook oldalukon, vagy keresd fel a www.goldhorse.hu weboldalt.

Kapcsolódó cikkek
Kommentek