Jönnek a Fouganza tavaszi lovas újdonságai!

Fouganza2019 1 Kiemelt

Idén is rengeteg izgalmas újdonsággal lepi meg a lovasokat a Fouganza, a Decathlon lovas márkája. Hamarosan a polcokra kerül az új tavaszi-nyári kollekció, de addig következzék egy kis ízelítő az újdonságokból!

A legnagyobb változáson a kobakok, lovaglócipők, lovaglócsizmák és -kesztyűk, valamint a kantárok és a lábvédők estek át. Összességében elmondhatjuk, hogy bőven találnak újdonságot a lovasok a Decathlon áruházakban.

Biztonság, kényelem, elegancia: jönnek az új kobakok

A tekerős kobakok kivételével a teljes választékot átdolgozták, az új kollekció május-június folyamán kerül majd a pocokra. A 700-as és 900-as modellek megújult külsőt kaptak és már nem csak az Uniós EN 1384-es, hanem még a szigorúbb angol PAS015 szabványnak is meg fognak felelni. Nyugodt lehetsz tehát, hogy biztonságban vagy, ha Fouganza kobakot választasz. Fontos tudnod, hogy a Decathlon az árait a nagyon magas darabszám, valamint az egyes anyagok újrahasznosítása miatt tudja alacsony szinten tartani, azonban ez nem jelenti azt, hogy termékeik ne lennének ugyanolyan biztonságosak, mint a drágábbak, legfeljebb a kényelmi szempontok, a design, és persze a márkanév adja a különbségeket.

Az új kobakok – összesen hat modell – sokkal csinosabbak, kényelmesebbek, jobban szellőznek, mint az elődeik, valamint külön kobakbelsőt is lehet majd hozzájuk kapni méret szerint. Lesz köztük matt, fényes, strasszos, bársonyos változat is.

Fouganza2019 1 Kobak
Fouganza kobakok a Decathlon webshopjában

Még strapabíróbb lovas lábbelik

Több új modell is érkezik hamarosan a Decathlon kínálatába. Jó hír, hogy minden cipő, ami ezután készül, teljesen körbe lesz varrva, tehát még kemény igénybevétel esetén sem fog leválni a talpa. Ezen kívül új kaptafára készülnek, melyet több ezer lovas lábáról vett minta alapján készítettek, remélve, hogy minél több lovas számára lesz kényelmes a használatuk. Emellett a külső megjelenés tekintetében is látszik a márka fejlődése.

Az 500-as modellek egy a bőrhöz nagyon hasonlító, ám szintetikus, ápolást egyáltalán nem igénylő anyagból készülnek. Elég őket egy vizes szivaccsal áttörölni, és bírni fogják a strapát.

A bőr cipők (500 – Paddock, 560, 700 – Training) pedig ettől az évtől még jobb minőségű alapanyag felhasználásával készülnek – az eredmény magáért beszél mind megjelenés, mind kényelem, mind pedig tartósság tekintetében. Fontos azonban kiemelni, hogy bár tényleg minőségi, és szép bőr termékekről van szó, azért még mindig nem érdemes őket a prémium kategóriához hasonlítani. Ne feledd, amiben a Fouganza verhetetlen, az az ár-érték arány.

Jövőre érkeznek majd a valódi bőr lábbelik téliesített változatai is.

Fouganza2019 1 Csizma
Lovaglócsizmák a Decathlon kínálatából

Új lovaglókesztyűk a kifinomultabb szárkezelésért

Ettől az évtől a felnőtt Fouganza lovaglókesztyűk különváltak női és férfi modellekre, valamint látványos változáson mentek át mind a szintetikus, mind pedig a bőrből készült darabok. Utóbbiból néhány héten belül már két modell is megtalálható lesz a polcokon. Technikai tulajdonságok tekintetében azonnal érezni lehet a különbséget: az új modellek jobban felveszik a kéz formáját, sokkal kifinomultabb szárkezelést tesznek lehetővé. A kézhát mindegyik modellnél jól szellőző anyag felhasználásával készült

Fouganza2019 1 Kesztyu
Fouganza lovaglókesztyűk a Decathlon webshopjában

Lakk és strassz a kantárokon

A széria újjászületése idén is folytatódik, nemrég megérkeztek a lakkos modellek is a strasszos, és a varrott dizájn mellé. Idén bekerült a választékba egy bőrhatású, elnyűhetetlen, nagy szakítószilárdságú, víz és izzadságálló praktikus kantárpár, mely szárral együtt kapható, és a zablát egy mozdulattal lehet majd be, illetve kicsatolni. Terep-, túra-, és távlovaglásra egyaránt kiválóan alkalmas, valamint lovasiskolák számára is jó szívvel ajánljuk. Hamarosan érkeznek az áruházakba.

Fouganza2019 1 Kantar
Szárak és kantárak a Decathlon kínálatában

Lábvédők négyféle színben

Az 500-as ín- és bokavédőn határozottan látszik a modernebb megjelenés, pár napja már forgalomban vannak négyféle színben. Megújul a no-turn pataharang is, ami a megszokott háromszög helyett kör formájú alappal rendelkezik majd.

Fouganza2019 1 Labvedo
Fouganza lábvédők a Decathlontól

A Fouganzánál soha nem pihennek – ez várható a folytatásban

Nemsokára megújul a gyerek szelvény nélküli védőmellény: ergonomikusabb lesz a kialakítása és kényelmesebb a viselése mint eddig. Év végére pedig a légzsákos védőmellény is a polcokra kerülhet.

A szilikonos lovaglónadrágok kedvelői a korábbinál több modell közül válogathatnak. Az idei év egyik slágerszíne a khakizöld lesz, de persze megmarad a bordó, sötétkék valamint a klasszikus fekete.

Valószínűleg hamar a lovasok kedvencei lesznek a szép új lovaglópálcák, bőr csapóval, két méretben, barna és fekete színben.

Fouganza2019 1 Khaki
Női lovaglónadrágok a Decathlon kínálatában

„Reméljük, hogy tervezőink munkájával Ti is elégedettek lesztek. Ne feledjétek, szívesen vesszük építő jellegű visszajelzéseiteket, ahogy eddig is” – üzeni Vinnay Patrícia, Decathlon lovas termékképző és díjugratás sportágfelelős a teljes magyar Fouganza csapat nevében.

Vinnaypanka Wvholdingamatőrgp2018 04 15
Fouganza Új Logo

A cikk megjelenését a Decathlon Fouganza támogatta.

Kapcsolódó cikkek
Kommentek