Egervári Attila a veterán díjugrató bajnok

Eredm dijatadokkal

A Hirling József Lovaspark adott otthon a veteránok díjugrató bajnokságának szombaton késő délután. A szenior magyar bajnok a Győrből érkezett Egervári Attila lett Chicago nevű lovával. Köszöntötték a versenyen a versenybíráskodástól most visszavonuló olimpikont, Krizsán Jánost. A számot az idén elhunyt, a bajnokság 2019-es egyéni harmadik helyezettje, Weisengruber János emlékére rendezték.

Az október 17-18-án megrendezett Kiskunhalasi Országos Minősítő Verseny keretében tartották meg a veteránok magyar bajnokságát, amire nyolcan adták le nevezésüket.

A tapasztalt lovasokra 100 centiméteres magasságú akadályok vártak. A pályabejárást ezúttal lóval engedélyezte a zsűri, hogy szokják a környezetet a hátasok. A lovasokat pályára lépésük előtt bemutatták a közönségnek és felsorolták pályafutásuk jelentősebb eseményeit, eredményeit.

Az alappályát hárman teljesítették hibátlanul, így ők összevetésben döntötték el a dobogós helyezések sorrendjét.

Egervariugro

Az idei győztes Egervári Attila lett, aki két lóval is szerencsét próbált, végül a sikert Chicago hozta meg számára, a leggyorsabb hibátlan lovaglással a fináléban. Gömbös László és Bettina csak idővel maradt le a győzelemről. A harmadik helyezett páros, Zsoldos Attila és TT. Pandora ugyan a leggyorsabban teljesítették a pályát, de egy verőhiba becsúszott.

A díjátadáson megemlékeztek az idén elhunyt lovasról, Weisengruber Jánosról, egy perces néma felállással tisztelegtek a 2019-es bronzérmes lovas emléke előtt. A díjakat a lovasoknak Weisengruber János lánya, Éva asszony, Juhász Tibor, a Magyar Lovassport Szövetség elnökségi tagja, Dózsa Károly egykori lovasiskola parancsnok és Varró József olimpikon, katonai világjátékok győztes adták át a lovasoknak.

Eredm

Az ünnepélyes eredményhirdetés keretében köszönték meg a versenybíráskodástól visszavonuló Krizsán János munkáját. Az egykor olimpián is részt vett, számos hazai és nemzetközi sikert elért sportoló 23 év után köszönt el a bíráskodástól, átadva helyét a fiataloknak.

Juhasztibor dozsakaroly krizsanjanos varrojozsef

Az Öregfiúk Magyar Bajnokság Döntő, a Weisengruber János emlékére rendezett versenyszám végeredménye:

  1. Egervári Attila - Chicago öv, 0 hp, 39,42 mp
  2. Gömbös László - Bettina öv, 0 hp, 42,58 mp
  3. Zsoldos Attila - T. T. Pandora öv, 4 hp, 35,78 mp
  4. Egervári Attila - Libling
  5. Urbán Miklós - Bella
  6. Horváth István - Quatro
  7. Szőke Gyula - Vadvirág
  8. Kapoli István - Bitang

Szöveg és fotó: Kovács Iván

Kapcsolódó cikkek
Kommentek