Hatalmas küzdelemben, az utolsó napon dőlt el a zsokésampioni cím sorsa

Simplythebest 1200

November utolsó vasárnapján a zárult az idei galoppszezon a Kincsem Parkban. A hideg, szürkés időben rendezett kapuzárón azonban mégsem fázott senki, mert a zsokék sampioni címért folyó küzdelme az utolsó pillanatokig nagy izgalmat hozott. A győzelmet végül Ifj. Kozma István szerzezte meg, karrierje során először.

Az utolsó, november 27-i galopp versenynap előtt még három versenylovas, a kilencszeres sampion, Stanislav Georgiev, valamint Suták Csenge és ifj. Kozma István is úgy érkezett a Kincsem Parkba, hogy ha minden jól megy, akkor a nap végén ő lehet a szezon legtöbb győzelmet szerzett lovasa, azaz a sampion. Ez a cím minden fiatal és kevésbé fiatal zsoké álma és hatalmas dicsőséget jelent. Megszerezni pedig egyáltalán nem könnyű, sőt inkább embert próbáló feladat, hiszen a címre pályázó lovasnak egész évben jó kell teljesítenie, komoly kihívást jelent az 53-56 kilós versenysúly, az átlag feletti, jó kondíció, a motiváció, a koncentráció folyamatos megtartása, a sérülések elkerülése, arról nem is beszélve, hogy egy-egy kevésbé sikeres vagy szerencsés lovaglás után a lovas könnyen elvesztheti a tulajdonosok vagy a trénerek bizalmát, amit szintén jól kell kezelnie.

DSC 4856

A mesternégyes döntött

A Kincsem Park közönsége is átérezte a sampionátusért folyó küzdelem izgalmát, mert a hideg ellenére is a szokásosnál többen látogattak ki. Az utolsó versenynap előtt ifj. Kozma István 28 győzelemmel állt a ranglista élén, akit Stanislav Georgiev 27 elsőséggel követett, míg Suták Csenge 26 alkalommal nyert. A zárónapon kilenc futamot rendeztek, és a bajnoki cím esélyesei jóformán minden futamban lovagoltak. Az első verseny Suták Csenge győzelmét hozta, majd ifj. Kozma István oroszlánként küzdve remekelt a második, a harmadik és az ötödik futamban, amivel egyértelművé vált, hogy ebben az évben már senki nem tudja megelőzni őt. Már sampionként azért még megnyerte a nap főversenyét, a kétévesek leghosszabb távú, 1800 méteres futamát, az Ürményi Díjat is. Ezzel ritkaságszámba menő mesternégyest ért el. Közben Stanislav Georgiev is győzött még egyszer, amivel a nap végére kialakult a ranglista. Győzött tehát 32 elsőséggel ifj. Kozma István, akivel még az év elején készítettük interjút, 28 győzelemmel második lett Stanislav Georgiev, az elmúlt hat év sampionja, míg 27 elsőséggel Suták Csenge a képzeletbeli dobogó harmadik fokán zárta az évet.

Legjobblovasok kp 2022

Győzelmek a nagyversenyekben

Ifj. Kozma Istvánnak hatalmas örömöt okozott a cím, hiszen több évtizedes pályafutása első sampioni címét szerezte meg. Idén egyébként minden szempontból kiváló évet tudhat maga mögött, hiszen Mágnás Miskával - szintén először - Nemzeti Díjat, Amore Boy-jal Kétévesek Kritériumát nyert.

A legtöbb, összesen négy győzelmét – köztük olyan nagyversenyek trófeáját, mint az Aperianov Zakariás Emlékverseny - Imperiál Díj, a Kállai Pál Emlékverseny – Budapesti Díj vagy a Gróf Széchenyi István Emlékverseny, a 2022-ben az Év Lova címet nyert Simly The Bestnek köszönheti.

A sikeréhez az is hozzájárult, hogy az egyik legjobb győzelmi mutatót produkálta, azaz a lovaglásainak a 27,6 százalékát, csaknem a harmadát megnyerte. Azt se feledjük, hogy egy lovas vagy akár tréner, futtató sikere mindig csapatmunka eredménye. Ez ezúttal sem volt másképp, hiszen a sampion zsoké mögött végig ott állt egy nagy és jó lovakkal rendelkező istálló, méghozzá Kovács Sándoré, a 2022-es szezon ezüstérmes idomárjáé.

Az év 32. versenynapján tehát lefutották a szezon 267. futamát, a Viszontlátásra Hendikepet. Ezzel a telivérek téli pihenőre vonultak, illetve megkezdődik a csikók felkészítése, majd pedig a téli alapozás. A legközelebb 2023 tavaszán láthatjuk viszont a telivéreket a Kincsem Parkban, amikor újra indul a sampionátus a zsokék, a trénerek, a lovak, a tenyésztők és a futtatók között is.

DSC 5099

Fotó: Gabriella Vonczem Photography

Kapcsolódó cikkek
Kommentek