Ismét ír győzelem a Melbourne Cupban

Melbourne Cup2020

Három év után ismételni tudott a fiatal Josheph O’Brien idomár a világ egyik legmagasabb díjazású versenyében, a 8 millió ausztrál dollárral (1,77 milliárd forinttal) dotált, 3200 méteres Melbourne Cup-ban, ezúttal Twilight Paymentnek köszönhetően. Ezzel az írek a verseny 160 éves története során negyedszer hódították el a kupát.

Miközben az északi félgömbön, így Európában is beköszöntött az ősz és a végükhöz közelednek a galopp szezonok, a hétvégi, amerikai Breeders’Cup futamok után nincsenek már nagyversenyek, a déli félgömbön éppen az ellenkezője zajlik, vagyis tavaszodik és egymás után következnek a nagydíjak a hőség beköszöntéig. Az egyik legnagyobb presztízzsel és hatalmas díjazással rendelkező verseny az ausztrál Felmington pályán zajló Melbourne Cup. Ausztráliában ez olyannyira ünnepnap, hogy minden évben munkaszüneti napot tartanak a kupa napján. A 8 millió ausztrál dollárért már a tehetős európai futtatók is hajlandóak ideutazni, és - ahogy idén tették – akár egy hónapos ausztráliai karanténba is elhelyezni a lovaikat személyzettel együtt. Idén a 23 induló között ír, angol és német lovakat láthattunk.

A verseny különlegessége még a hosszú, 3200 méteres távja, amely szokatlan az egyre inkább a sprintversenyekre koncentráló ausztrál versenylovak számára.

Idén a start után néhány száz méterrel Twilight Payment állt az élre, és annak ellenére, hogy a kanyarban és finisben is erősen támadták, szokatlan módon végül senkinek sem sikerült utolérnie.

Ezzel a nyolcéves herélt a 27 éves Joseph O’Brien számára megszerezte a második tréneri sikert, miközben a ló tulajdonosa, a 80 éves Lloyd Williams lovai már hetedik alkalommal győzedelmeskedtek. A ló lovasa, a fiatal ausztrál Jye McNeil először lovagolt a nagy futamban, amit rögtön meg is nyert.

A második helyet Joseph édesapjának, Aiden O’Briennek a lova, Tiger Moth szerezte meg, míg harmadikként szintén egy európai tréner idomítottja, a kupában idén már harmadszor indult Prince Of Arran ért be. Rajta pedig egy női lovas, Jamie Kah ült, aki ezúttal debütált a nagyversenyben, ami azért számított szenzációnak, mert hölgyek ritkán jutnak ilyen lehetőséghez.

Joseph O’Brien és a tulajdonos sem vehetett részt az eseményen, hiszen a futamok zárt kapuk mögött zajlottak A tréner-tulajdonos páros három évvel ezelőtt már megízlelte a közös győzelem ízét, amikor megnyerték a kupát Rekindlingnek köszönhetően, és amivel Joseph O’Brien a verseny történetének legfiatalabb győztes trénerévé vált.

Twilight Payment egyébként már tavaly is indult a versenyben, de akkor csak a középmezőnyben végzett. A heréltet több mint egy éve Jim Bolgertől vették meg, aki nemcsak idomárja, hanem tulajdonosa és tenyésztője is volt a lónak, aki addig Group 2-es győzelemmel büszkélkedhetett. Azóta csak erre a versenyre készültek vele, ami ki is fizetődött.

Az idén már nyolcéves herélt a Darley fedezőménjének, Teofilonak a fia, aki Cross Counter személyében már adott Melboourne Cup nyerőt 2018-ban.

Twilight Payment and Jye McNeil have won the 2020 Lexus Melbourne Cup 🏆

Közzétette: Flemington Racecourse and Victoria Racing Club – 2020. november 2., hétfő

Borítókép: Flemington Racecourse and Victoria Racing Club

Kapcsolódó cikkek
Kommentek