A galopp sampionjai: zsoké és idomár

Ifj Kozma Istvan 1200

Sok dobogós helyezés után ifj. Kozma István tavaly megszerezte élete első zsokésampioni címét. A trénereknél Stanislav Georgiev hatalmas előnnyel újra nyert.

Végre, végre sikerült - jelenthette ki ifj. Kozma István (a borítóképen) a 2022-es szezon legutolsó napján, amikor óriási csatában megnyerte a lovasok sampionátusát. Ezzel 25 éves pályafutása során számos helyezés után először ünnepelhetett bajnokként.

Tökéletes szezon

Év elején pedig még nemigen bízhatott a győzelemben, hiszen a kilencszeres zsokésampion, Stanislav Georgiev 2016 óta nem engedte ki a kezéből a bajnoki címet. Ráadásul idomárként a magyar pálya legnagyobb, legtöbb jó lovat felvonultató istállóját is irányítja. Arra azonban senki nem számított, hogy ifj. Kozma István élete legjobb évét produkálja, míg a címvédő élete egyik legnagyobb kihívásával szembesül.

Ifj. Kozma István már az év elején felhívta magára a figyelmet, amikor Mágnás Miskával győzött az év első klasszikus versenyében, a Nemzeti Díjban. Emellett több más kiemelt versenyben is nyert, így Amore Boy-jal a Kétévesek Kritériumában, a 2022-es év lovának választott Simply The Besttel az Aperianov Zakariás Emlékverseny - Imperiál Díjban, a Kállai Pál Emlékverseny - Budapesti Díjban és a Gróf Széchenyi István Emlékversenyben, vagy Tábornaggyal a Kovács Mihály Emlékverseny - Magyar Háromévesek Nagydíjában. A sikeréhez hozzájárult, hogy az egyik legjobb győzelmi mutatót produkálta, azaz a lovaglásainak a 27,6 százalékát, csaknem a harmadát megnyerte.

Akiknek majdnem sikerült

Stanislav Georgiev sokáig álomszerűen haladt a tizedik sampioni címe felé, győzött az év két legmagasabb díjazású versenyében, a Magyar Derbyben és a Kincsem Díjban, valamint a Magyar Kancadíjban, a Hazafi Díjban és a Batthyány-Hunyady Díjban. Az év második felében azonban a mélységeket is megtapasztalta, hiszen miután idomárlovasként lovagolt és idomárként doppingvétség miatt az év második felében eltiltották, külön versenylovas engedélyt kellett kérnie és egyebek között emiatt októberben egyetlen versenyben sem indult. Egy ilyen helyzet és büntetés után bizonyára mentálisan is össze kellett szednie magát. Mindez az addigi vezető pozíciójának az elvesztéséhez vezetett és novemberben hiába küzdött, végül a második hellyel kellett megelégednie.

Stanisval Georgiev
Stanislav Georgiev

Suták Csenge tavaly szintén mindent megtett a győzelemért, hiszen az összes zsoké közül ő lovagolt a legtöbb versenyben és 2008-ban indult pályafutása során idén nyerte a legtöbb futamot is. A legnagyobb támogatója az édesapja, Suták János, akinek a legtöbbet lovagolta, de rajta kívül Csupor Ferenctől, majd az év második felében Fézer Róberttől és Jozef Roszivaltól is számos jó lovaglást kapott. Ezek az istállók azonban kevésbé erősek vagy kisebb létszámúak, így Csenge az évet a képzeletbeli dobogó harmadik fokán zárta.

Suták Csenge kívülről
Suták Csenge
Zsokesampion2022 2

Georgiev trénerként verhetetlen

Az idomároknál a zsokékkal szemben senki nem veszélyeztette Stanislav Georgiev elsőségét. A tréner nagy létszámú és minőségi istállója az év első kétharmadában óriási fölénybe került. Megnyerték a Batthyány-Hunyady Díjat (Eggi’s Choice), a Hazafi Díjat (Dariya), a Millenniumi Díjban az első két helyen végeztek a lovai (Sambo, Eggi’s Choice), győztek az Alagi Díjban (Maxim), az év legnagyobb versenyében, a Magyar Derbyben (President), ahol a második helyet is az istálló szerezte meg Maximnak köszönhetően. Övék lett a Kisbér Díj első két helye (Maxim, Sambo) és a Magyar Kancadíj (Dariya), illetve a Kincsem Díj, (Eggi’s Choice) és a Magyar St. Leger (Agreement) is.

Ősszel azonban megszakadt a sikersorozat, miután a trénert – aki teljes felelősséggel tartozik ilyen esetekben is – doppingvétség miatt jövő év május végéig eltiltották. Az előnye azonban olyan jelentősnek bizonyult, hogy a többiek az év végéig nemcsak megelőzni, de még megközelíteni sem tudták. Ezzel 2022-ben – negyedik tréneri évében – már harmadszor szerezte meg az elsőséget az idomárok között.

Az üldözőboly

A korábbi sokszoros trénersampionnak, Kovács Sándornak idén be kellett érnie a második hellyel. Ennek ellenére kiváló évet zárt, és a lovai szokás szerint az év végén bizonyultak a legerősebbnek. Az istálló legeredményesebb, azaz legtöbb pénzt keresett lova a Nemzeti Díjat, a Kozma Ferenc Emlékversenyt és az Overdose Díjat nyert Mágnás Miska (7,9 millió forint) volt, aki mögött csak hajszállal maradt le a tréner családjának saját tenyésztésű és tulajdonú kancája, Simply The Best (7,15 millió forint). Rajtuk kívül Voyager, a kétéves Amore Boy, illetve Charlie Firpo, Felicita Girl, Surprise of Easter és Crix Crax is az istálló húzóerejének számítottak.

Simply The Best
Simply The Best

A harmadik hely szintén egy korábbi sampionnak, Maronka Gábornak jutott, aki tavaly nem tudott kiemelt versenyt nyerni, azonban a helyezésekért folyamatosan versenyben volt. A legeredményesebb lovának az ötéves Avoiding Water bizonyult (6,31 millió forint), aki a nagyversenyekben megbízhatóan szállította a második-harmadik helyeket. Rajta kívül a Kincsem Díjban harmadik, 2021-es Magyar Derby-nyerő Shy Boy (3,72 millió forint) és a hároméves Ghost Sts (2,36 millió forint) járultak hozzá leginkább a tréner jó helyezéséhez.

Shy Boy
Shy Boy
Idomarsampion2022 2

Fotó: Gabriella Vonczem Photography

Kapcsolódó cikkek
Kommentek