Nyári fieszta a Nemzeti Lovardában

Gottler Vilmos Jegvirag 20230722 og

A lovasok egy része bizonyára jól megérdemelt nyári pihenését tölti, ugyanis a kétszáz fő feletti mezőnyökkel ellentétben most “mindössze” 150 versenyző érkezett a Nemzeti Lovardába – őket viszont ezúttal is izgalmas versenyszámok várták.

A versenyhétvége első győzelmét Obermayer Annabell könyvelhette el Csenge nevű lovával (Szent László Király LE). 100 centiméteren a stílusversenyt Göttler Vilmos tanítványa, Faludi Nóra és Aranykapu Con Lamona (Havanna Lovasegyesület), a nyitott versenyszámot Mandik Ferenc Ákos és Bíborka (VILIMI LSE) nyerte.

110 centiméteren az ötéves lovak mezőnyének élén csupa ismerős lovast köszönthetett a közönség. Első a Kovács Roland által bemutatott Chacco Chau PSZ (Chanoc × Chacco-Blue), második a Fabiancsics Horses Istálló fedezőménje, Chapman Blue PS Faluhelyi Ádám lovaglásában, harmadik Burucs Borbála és For Believe.

Az ifjúsági korosztályban 110 centiméteren 8,2 stílusponttal Cser Attila tanítványa, Tóth Teodóra ragadta magához a győzelmet Queen of Zuccero nyergében (Canton Lovas Klub), megelőzve a Szász Anett – PM Lindberg és Villás Lili – T.B.Á. Cantona párosokat.

Toth Teodora Queen Of Zuccero
Tóth Teodóra - Queen of Zuccero

A nyitott számban győri lovasnak szólt a taps, Rajnai Zsófiáé volt ugyanis a legjobb hibátlan Edith Piaf nevű lovával (Hubertus LK), míg Hegedüs Kristóf R – Quinny Chin Chin nyergében a második helyen, Q-Chin Chin Chaccóval harmadikként zárt. Az amatőr lovasok között jelentős, 10 másodperces előnnyel szerezte meg az elsőséget Barnák Dóri és Papillon van ’t Janshof (Szent László Király LE).

120 centiméteren Molnár Csenge és Action Balouba SZ (Öregkő Lovasai Egyesület) kényelmes, négy másodperces előnnyel zárt a versenytársak előtt, míg a második helyezett Kovács Roland – Casmaron és harmadik helyezett Bérczy Anna – Vicora Star PS párosok között csak minimális időkülönbség döntött.

Molnar Csenge Action Balouba Sz
Molnár Csenge - Action Balouba SZ

130 centiméteren Göttler Vilmos és Jégvirág ismét leiskolázta a mezőnyt, Kovács Roland és Chabluerino teljesítménye a második, Fábiáncsics Gáboré és Convey nevű lovával a harmadik helyre volt elég. A fiatal lovasok legjobbja Tömör-Tones Luca Zoé volt Monte Grazia nyergében (Fabiancsics Horses SE).

Szombaton újra napfényben fürdött a Nemzeti Lovarda, amikor megszólalt az első lovas indulását jelző csengő a 100 centiméteres nyitott versenyszámban. A legkisebb eltéréssel Helembai-Nagy Johannának sikerült teljesítenie a pályát Tapas de Ganaddal (Csömöri LTKE), a kezdő lovasok legjobbja pedig Győri-Pirger Panka volt La Castellával (Széplak LSE).

Az ötéves lovaknál a Cser Attila és Faluhelyi Ádám által bemutatott lovak között dőlt el a verseny sorsa. Helyezések:

  • 1. Cser Attila – Entre Nous van ‘t Coseveld Z (Canton Lovas Klub)
  • 2. Faluhelyi Ádám – Chapman Blue PS (Fabiancsics Horses)
  • 3. Faluhelyi Ádám – Silver (Fabiancsics Horses)
  • 4. Cser Attila – Colleoni (E.UWE) (Canton Lovas Klub)
Cser Attila Entre Nous
Cser Attila – Entre Nous van ‘t Coseveld Z

Meglehetősen szellős volt a mezőny az ifjúsági korosztályban, a győzelmet itt is a Canton Lovas Klub könyvelhette el Tóth Teodórának és Queen Of Zuccerónek köszönhetően.

110 centiméteren a nyitott kategóriában ismét aratott Hegedüs Kristóf, Q-Chin Chin Chaccóval az első, R – Quinny Chin Chin nyergében a második helyet sikerült megszereznie, Moga Henrietta Réka és Törpiri harmadikként zárt. Az amatőr lovasok között Barnák Dóri és Papillon van ’t Janshof (Szent László Király LE) végzett az élen.

Hét indulót számlált a hatéves lovak mezőnye, itt Burucs Borbála és Mia Niana nyerte a kétfázisos, megszakítás nélküli versenyt 120 centiméteren. A nyitott kategóriában Kovács Roland és Ariosa hozta a leggyorsabb hibátlant, nyomában a Szaszák Rubina – Rádiháza Henna és a Faluhelyi Ádám – Vivalisco Blue PS párosokkal.

Kovacs Roland Ariosa
Kovács Roland - Ariosa

130 centiméteren 16 lovas indult a nyitott és 12 a fiatal lovaskategóriában. A nyitott mezőny éllovasai: Hegedüs Kristóf – Alex, Márki Zoltán – Diana by Boris, Faluhelyi Ádám – Diasandro Blue. Az ifjúsági kategória legjobbjai: Jakab-Tóth Kornélia – Tabu de Ganad, Krepcsik Lara – Hermitage de la Motte L, Rózsa Gitta – Fókusz.

Jakab Toth Kornelia Tabu De Ganad
Jakab-Tóth Kornélia - Tabu de Ganad

140 centiméteren magasságon kétfázisos, megszakítás nélküli versenyszám zárta a napot 12 indulóval. Göttler Vilmos Jégvirággal itt is megszerezte a győzelmet, második Ács-Heibl Ágnes és Carola, harmadik Budai Virág és Lady In Red HX. Az eredményhirdetésre szólított lovasoknak Bálint Gábor versenybíró gratulált.

Gottler Vilmos Jegvirag
Göttler Vilmos - Jégvirág

Fotó: Tokodi Tícia/Tic Photo

Kapcsolódó cikkek
Kommentek