Megújult a Kisbéri Lovarda északi istállója

Kisber lovarda 2024 2

A magyarság hagyományainak, kultúrájának évezredek óta szerves része a ló, és századokon átívelő értéke a kisbéri ménes - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Kisbéri Lovarda Északi Istállójának átadásán.

A kormányzati támogatással megvalósult, mintegy 850 millió forintos fejlesztés egyaránt szolgálja a kisbériek mindennapjait, ünnepeit, hagyományait és jelentősen erősíti a turizmus, az idegenforgalom lehetőségeit.

A miniszter elmondta, hogy a Vidékfejlesztési Programban is kiemelt helyen szerepeltek a lovaglással, lótartással kapcsolatos fejlesztések. Rendelkezésre állt támogatás a lótartás általános korszerűsítésére, és mintegy kétmilliárd forintot biztosítottak fedett lovardák kialakítására, létrehozására, felújítására és bővítésére.

Nagy István tájékoztatása szerint a KAP Stratégiai Terv alapján az idei évtől is folytatódnak a támogatási lehetőségek. Az állattartó telepek megújításának támogatását célzó pályázati kiírás 50 milliárd forintos keretösszeggel jelenik meg, az elnyerhető támogatás 200 millió forint lehet. Az "Állattartó telepek fejlesztésének támogatása" című felhívás pedig üzemi szinten komplex fejlesztések megvalósítását teszi lehetővé. A kiírás 150 milliárd forintos keretösszeggel jelenik meg, egy projektre igényelhető támogatás minimum 200 millió forint, míg a maximális támogatási összeg 5 milliárd forint lehet.

A miniszter beszélt arról is, hogy a genetikai erőforrások pótolhatatlan értéket képviselnek, amelyek a nemzeti örökségünk részei. Magyarország kormánya kiemelt feladatként tekint erre a területre is.

Ezért a KAP Stratégiai Tervben is segítjük a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták, illetve új elemként a fajtarekonstrukció alatt álló fajták fennmaradását. Köztük a hagyományos hazai lófajták, így természetesen a kisbéri félvér megőrzését is. Az erre a célra irányuló egyik kiírást az elsők között hirdették meg, és június 3-tól kezdődően egy hónapig lehet benyújtani a pályázatokat.

Forrás: MTI
Fotó: Fekete István

Kapcsolódó cikkek
Kommentek