Női zsokésiker az év utolsó klasszikus versenyében
Farkas Dorottya a harmadik női lovas, akinek sikerült megnyernie a Magyar St. Legert Marianne K. Elmiger 1998-ban Gremiummal, illetve a cseh Pavlína Filipovának 2019-ben Államfővel aratott győzelme után. Ez a futam a klasszikus tenyészversenyek szűk körébe tartozik és a háromévesek ún. Hármas Koronájának a harmadik, leghosszabb távú ága a Nemzeti Díj és a Magyar Derby után.
Talán meglepő, de a lóversenyzés legrégebbi klasszikus tenyészversenye nem a Derby, hanem a St. Leger, amelyet Angliában 1776-ban futottak le először. Magyarországon szintén hosszú múltra tekint vissza, első alkalommal 1870-ben írták ki és idén október 5-én már a 153. alkalommal álltak starthoz a 2800 méteres és ötmillió forint összdíjazással kiírt versenyben a hároméves mének, illetve kancák.
A St. Legert a legacélosabb telivér nyeri, tartja a régi mondás. Általában ugyanis azok a háromévesek, akik az év eleji, illetve közepi klasszikus tenyészversenyekben, a Nemzeti Díjban és a Magyar Derbyben igazán formában vannak és eredményesen futnak, október elejére már elfáradnak és csak a legszilárdabb felépítéssel, illetve kiegyensúlyozott mentalitással rendelkező lovak képesek végig versenyezni a szezont.
Idén a német tenyésztésű Vieil Argent a ritka kivételek közé tartozott, hiszen már április közepén pályára lépett, majd részt vett a hároméves évjárat minden nagyversenyében. A csúcsra az év második felében ért fel, amikor augusztusban megnyerte a Kisbér Díjat, majd október elején a St. Legerben leterítette az évjárattársait. Itt ugyanis hét hosszal előzte meg a második Gigantet, akit a harmadik Power Lady további két és fél hosszal követett.
A lovat eddigi minden versenyében Farkas Dorottya lovagolta, aki családjával közösen tulajdonosa is a szürke ménnek, illetve a mindennapi tréningekben is legtöbbször ő ül a nyeregben. A St. Legert után a húszas évei elején járó zsokéval beszélgettünk.
A verseny óta már eltelt több mint egy hét. Hogyan érzi magát Vieil Argent? Mennyire viselte meg a verseny?
Farkas Dorottya: Azt kell, hogy mondjam, hogy nagyjából semennyire. Már másnap felszántotta a homokot a karámban. Eddig szerencsére minden alkalommal jól és gyorsan regenerálódott.
Úgy tűnik, hogy az ősziesebb időjárás, a pálya talaja és ez a hosszú táv is kedvére való volt, mert nagyon magabiztos győzelmet arattatok.
F.D.: Úgy érzem, hogy ideálisan alakultak a körülmények és maga a verseny is, vagyis ez utóbbit inkább mi alakítottuk így. A távbírása felől nem volt kétségem, így magabiztosan vágtunk neki a versenynek.
Eredetileg is ilyen taktikát terveztetek, azaz, hogy végig vezetni fogtok és diktáljátok a tempót?
F.D.: A verseny előtt ezúttal nem készültünk fix forgatókönyvvel. Azt beszéltük meg, hogy a ló számára legkedvezőbb sebességet próbálom megtalálni és e szerint fogunk helyezkedni. A taktikát Kovács Sándor idomárral gondoltuk át, aki nagyon jól ismeri a lovat, többször fel is ült a hátára. Ezen kívül Varga Mátyással is megbeszéltem az elképzeléseimet, akivel együtt vettük Vieil Argent-t és aki nagyon sokat segített a belovaglásnál is. Emellett, miután egy szűk hónappal a verseny előtt eltört az egyik ujjam, így tréningben is újra ő ült a nyeregben egy hétig.
Hogy élted át a futamot belülről?
F.D.: A jó start után úgy éreztem, hogy be tudnék ülni egy vezetőló mögé, azonban a tempót túl lassúnak éreztem a lovam számára, ezért inkább az élre álltunk. Úgy gondoltam, hogy ha ő osztja be magának az erejét, abból születhet a legjobb eredmény.
Munkában és versenyben is megpróbálok arra figyelni, hogy neki mi lehet a legjobb. Az első kanyarban már teljesen elengedte magát és semmit nem húzott, nem erőlködött, csak haladt.
Mikor kellett újraindítanod, azaz a finisre sebességet váltani vele?
F.D.: A cél előtt 300 méterrel szokott egy holtpontja lenni, ha lehet ezt annak nevezni, ahol bíztatni kell, de utána úgy elindul, mint akit puskából lőttek ki.
Milyen visszajelzést kaptál a győzelmet követően a környezetedből?
F.D.: Szerencsére sokan szurkoltak nekünk és gratuláltak, úgy gondolták, hogy okosan lovagoltam a versenyben. Természetesen nagyon jól esett ez az elismerés.
Miután az év elején Vieil Argent megnyerte az 1400 méteres Gróf Erdődy Rudolf Emlékversenyt, sokan azt várták tőle, hogy a Nemzeti Díjban is hasonlóan jó szerepel majd, végül csak az ötödik helyen végzett. Ezután sokan feltették neked is a kérdést, hogy miért nem adtad át a lovaglását egy tapasztaltabb lovasnak? Az Alagi Díj harmadik és a Magyar Derby negyedik helye után még mindig sokan kételkedtek abban, hogy nem szerepelne-e jobban egy rutinosabb lovassal? Ezek után augusztusban öreg lovak ellen megnyertétek a Kisbér Díjat, majd a St. Legert. Hogyan élted meg ezeket a döntési helyzeteket?
F.D.: Végig az járt a fejemben, hogy „elég vagyok rá„. Nagyon sokszor elismételtem magamban ezt a három szót és próbáltam erőt, önbizalmat meríteni ebből. Amikor a nagy feladatokhoz, a kiemelt versenyekhez elérkeztük, nagyon sok hideget-meleget kaptam. Sokan azt mondták, hogy jobb lenne, ha más lovagolná, míg mások arra bíztattak, hogy maradjak rajta. A mumusok azért szépen „felcsücsültek a vállamra”. A májusi Nemzeti Díj után erősödtek fel leginkább ezek a hangok. Azonban ismerem magamat, a saját határaimat és a lovamat is és mindig úgy éreztem, hogy ez a ló annyira jó, hogy kompenzálni tudja a tapasztalatlanságomat. Vieil Argent úgymond magát lovagolja, nekem csak az a szerepem a versenyben, hogy eltaláljam, mi a legjobb neki. Mindig éreztem, hogy az adott napon milyen állapotban van és ehhez mérten próbáltuk igazítani a munkát, a versenyét és a taktikát is és igazából soha nem csalódtam benne. Az év végi sikereit azzal magyarázom, amit már yearling kora óta érzek, hogy későn érő és minél idősebb lesz, annál inkább válik profi versenylóvá fizikailag, illetve fejben is. A Kisbér Díjban elért győzelem azért kellett ahhoz, hogy én is tényleg elhiggyem, elég vagyok rá és nem feltétlenül a tudásom miatt, hanem azért, mert egy ilyen eszméletlenül jó lovam van.
Mik a további terveitek vele?
F.D.: Idén úgy gondolom, hogy már nem futunk vele. Remélem, hogy jól telel majd és jól fel tudunk készülni a következő szezonra. Jövőre mindenképpen szeretnénk külföldi versenyt is megpróbálni vele, de még pontosan nem döntöttük el, hogy hol indítjuk. A lovas kérdését illetően úgy vélem, hogy az itthoni versenyeiben én lovagolom a jövőben is, külföldön viszont biztosan elgondolkozunk majd azon, hogy a helyi viszonyokat jól ismerő lovast ültessünk-e fel rá.
Fotó: Gabriella Vonczem Photography
Kapcsolódó cikkek
Kommentek