Nyolc versenyszám során több mint háromszáz alkalommal szólalt meg a csengő a Nemzeti Lovarda fedelesében a vasárnapi versenynapon.
Riderline Magazin cikkei
Hét versenyszám várta a lovasokat szombaton a Nemzeti Lovardában.
Négy napon át, csütörtöktől vasárnapig zajlanak a díjugrató versenyszámok a Nemzeti Lovardában.
Ígéretesen indul Yom Tov Jázmin szezonja: győzelemmel zárta első versenyét.
Idén is átvehették kitüntetéseiket az ország legkiválóbb lovasai és lovas szakemberei a Magyar Lovas Szövetség Díjátadó Gáláján. A kamera előtt Borsó Béla, dr. Nagyalásonyi Gyula, Parti Imre és Goller Alex.
A Fábiáncsics Horses bemutatja idei ménkatalógusában szereplő ménjeit, a kollekcióban a tavalyi és az idei Ambassador ménekkel.
Életmód, divat
Egymillió forintot gyűjtöttek össze a Díjátadó Gála résztvevői a kárpátaljai magyarok megsegítésére
A Magyar Lovassport Szövetség Díjátadó Gáláján résztvevő lovasok adományaiból mindössze egy óra leforgása alatt egymillió forint gyűlt össze az Ukrajnából menekülőket segítő Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat javára.
Dani Marcellel kiegészülve az Állami Ménesgazdság Szilvásvárad a 2022-es versenyszezontól egy kettes és két négyesfogattal készül a világversenyekre.
51 mén mutatkozott be az MSLT idei ménszemléjén a Nemzeti Lovardában.
A Magyar Lovassport Szövetség Díjátadó Gáláján került bemutatásra a 2021. legemlékezetesebb pillanatait összefoglaló videó.