Három magyar versenyző szerzett minősülést a Lovastusa Ifjúsági Európa-bajnokságra, a versenynek augusztus 25-29. között a svédországi Segerjö ad otthont.
Riderline Magazin cikkei
Szilvásváradon zárult az idei Díjugrató Championátus. Lássuk, kik lettek a serdülő A és az utánpótlás korosztály bajnokai, illetve a felnőtt kategória dobogósai!
A Díjugrató szabályzat szerint a lovasoknak két versenyhelyszínen hat pályát kell lovagolniuk, amelyek után pontokat kapnak és a bajnokság végén az lesz a champion, aki a legtöbb pontot gyűjti.
A vasárnapi versenynapon is tizenegy versenyszám várta a lovasokat a Tattersallban.
Igazi augusztusi kánikula fogadta a versenyzőket a Nemzeti Lovarda országos díjugrató versenyén.
A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) bejelentette, számos, a lovak jólétét biztosító intézkedést vezetnek be, és elkötelezettek amellett, hogy a lovaglás továbbra is az öttusa sport része maradjon.
Fogathajtás
Az olimpiai szakágaknak is lendületet ad a hazai rendezésű négyesfogathajtó világbajnokság
A 2024-es, szilvásváradi rendezésű négyesfogathajtó világbajnokság az olimpiai programban szereplő díjugratásnak és a díjlovaglásnak is lendületet ad majd Magyarországon - mondta el az agrárminiszter szerdán a rendezvény budapesti sajtótájékoztatóján.
Augusztus 7-én, szombaton Hernádkak-Belegrádon mérkőztek meg egymással a legjobb helyi lovasok a budapesti Nemzeti Vágtán való indulás jogáért.
Az olimpiai díjugratás csapatversenye egy semmihez nem hasonlítható, krimibe illően izgalmas versenyt hozott.
Az újkori díjugratás történetében ez volt az első alkalom, hogy nem volt kieső eredmény, így minden csapattag által lelovagolt pálya számított a végelszámolásnál.