A koronavírus-járvány miatt a Talent Programban résztvevő díjlovasoknak a Hollandiában élő Johan Rockx ezúttal online formában tartott edzést.
Riderline Magazin cikkei
A Magyar Lovassport Szövetség elnöksége 2021. január 19-én tartott elnökségi ülésén Lázár Vilmost, a Szövetség elnökét bízta meg a Fogathajtó Szakág elnöki teendőinek ellátásával.
A legsikeresebb, díjlovaglásban nemzetközi szinten magyar színekben versenyző póni, Macciato luxemburgi lovassal folytatja pályafutását.
Bátonyterenyén és Rétságon láttak el szolgálatot a Készenléti Rendőrség lovas járőrei.
A lótartók a meleg nyári hónapokban jellemzően gondosan figyelnek a lovak által fogyasztott víz mennyiségére és minőségére. A téli hónapok vízfogyasztása azonban épp ugyanennyire kritikus lovad egészsége szempontjából.
A 2020-as esztendő hazai díjugrató sportjának legfontosabb eseményeit összegző beszámolókat a videós összeállításokkal, a ranglistákkal és a különdíjasok névsorával zárjuk.
A Díjugrató Szakág idén is közzétette weboldalán a 2020-as év szakmai beszámolóit. Következzenek ezúttal Schlezák Melinda és Karádi László elnökségi tagok, valamint Németh István felnőtt és Kövy András utánpótlás szövetségi kapitányok beszámolói.
A Díjugrató Szakág idén is közzétette weboldalán a 2020-as év szakmai beszámolóit. Elsőként következzék Szotyori Nagy Kristóf szakági elnök összefoglalója.
A január minden idők legnagyobb szezonális kiárusítását hozta el a Horze történetében. Az akcióhullám a készlet erejéig érvényes és lónak, lovasnak való téli felszerelésekre egyaránt vonatkozik. Kiemeltük a legnépszerűbb, leggyorsabban fogyó darabjait!
A Zala megye egész területén szolgálatot teljesítő lovas járőrök a gépkocsival nehezen megközelíthető helyeket járják be.