Címke: FEI

Az FEI óva int az online lovas versenyektől

A koronavírus járvány a világ lovassportjának is megálljt parancsolt. Emiatt a lovasok új utakat kerestek és egyre többen látnak ígéretes lehetőséget az online versenyekben. A Nemzetközi Lovas Szövetség azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy ezek a versenyek nem tesznek eleget az FEI szabályzatának, emiatt „nem támogatott” versenyeknek számítanak, melyeken a részvétel úgy a bírók, mint a lovasok számára negatív következményekkel járhat.

Véget ért a reining bizonytalan helyzete a FEI szakágai között

A reining jövője bizonytalan volt az utóbbi időszakban, hiszen a FEI 2018-as közgyűlésén megszavazta a Nemzetközi Reining Lovas Szövetséggel (NRHA) kötött megállapodás felmondását, ezzel törölve a szakágat az FEI tagok sorából. De az idei közgyűlésen a két szervezet új megállapodást kötött, hogy biztosítsa a sport folytonos helyét a nemzetközi porondon.