A Szabadidős Szakág nyáron pályázatot írt ki gyermekeknek, hogy saját szemszögükből mutassák be, számukra mit jelent a szabadidős versenyzés. Az eredményhirdetésre a Tóth Béla Regionális Döntő ideje alatt a Nemzeti Lovarda Tudásközpontjában került sor.
Címke: Nemzeti Lovarda - Tattersall
A 2019-es FIAT Díjugrató Országos Bajnokság keretei között ünnepélyesen elbúcsúzott a versenyzéstől Bognár Jen-Cor, aki pályafutása során számos értékes érmet szerzett hazánknak, és lovasának, Weinhardt Virágnak.
A Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság utolsó napja soha nem látott izgalmakat hozott, a közönség lélegzetvisszafojtva izgulta végig a helycseréket a felnőtt döntőben.
Kiss Lizanna a gyermek bajnok; a Tóth Béla Régió kettes csapata az amatőr bajnok; a Némethy Bertalan Régió csapata az utánpótlás bajnok - fordulatos versenyszámokkal folytatódott a FIAT Országos Díjugrató Bajnokság.
A Fiat Díjugrató Országos Bajnokság első napja négy korosztály, a gyermek, az ifjúsági, a fiatal lovas és a felnőtt kategória elődöntőivel vette kezdetét.
A Fiat Díjugrató Országos Bajnokság második napjának legjobban várt versenyszáma a felnőtt lovasok középdöntője volt, ami egyben a csapatbajnokság végét is jelentette.
Tavasszal indult útjára a Ford Petrányi díjáért kiírt díjugrató versenysorozat. Három minősítő verseny a Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület pályáján zajlott májustól júliusig, az utolsó minősítő fordulónak és a döntő megmérettetésnek pedig a Nemzeti Lovarda adott otthont.
Csütörtöktől vasárnapig a Nemzeti Lovarda ad otthont a FIAT Díjugrató Országos Bajnokságnak, ahol öt egyéni- és három csapat bajnoki cím sorsa dől majd el. Idén ráadásul a korábbiaknál is magasabb díjakért lovagolhatnak a lovasok.
A rotterdami Európa-bajnokság zárásaként a hazánkat díjlovaglásban képviselő Schmidt Anita ünnepélyes keretek között vehette át a Nemzetközi Lovasszövetség (FEI) zászlaját.
Szeptember 5-8. között a díjugratás hazai legjobbjai versenyeznek a bajnoki címért a Nemzeti Lovardában. A felnőtt bajnok nyereménye nem más, mint egy gazdagon felszerelt Fiat 500X személyautó.