Átadták a Nemzeti Lovaskultúra Központot Simonpusztán

Spuszta Megnyito 1200

Szombaton ünnepélyes keretek között átadták a közönségnek a Nemzeti Lovaskultúra Központon Simonpusztán. A huszár és katonai lovaspályával, valamint lelátóval kibővült létesítmény ad majd helyet a Nemzeti Vágta érdi előfutamának is.

Az ünnepélyes megnyitón jelen volt dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, Dallos Gyula lovaskultúráért felelős miniszteri biztos, Szűcs Lóránd dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium Katonai és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályának vezetője, valamint Baráth István dandártábornok, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka is.

A nemzeti színű szalagot Pénzes Gábor huszár hagyományőrző alezredes vágta át.

Spuszta Megnyito 2 1200
Pénzes Gábor huszár hagyományőrző alezredes

A megnyitók után kis huszárokat avattak, majd a látogatók megtekinthették az Örökség című zenés lovas produkciót Kaszás Géza rendezésében. A szereplők között ott volt többek között Kassai Lajos tanítványaival, Mága Zoltán és zenekara, Papadimitriu Athina, Sasvári Sándor, Bársony Bálint és zenekara, Pintér Tibor és a Nemzeti Lovas Színház, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség alakulatai, a Salföldi Kopjások és trükklovasok is. A produkcióban közel 150 ló vett részt.

Fotó: Mitrov Gabriella

Forrás: MTI, Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület, Honvédelem.hu

Kapcsolódó cikkek
Kommentek