Fotó alapján is felismernek minket a lovak

Felismeros

A lovak képesek a számukra ismerős embereket fotó alapján is felismerni, akár hónapok távlatából is – bizonyították be francia kutatók.

A lovak természetesen hús-vér valójukban is felismerik gondozóikat, de korábban nem volt hitelt érdemlő információnk arról, hogy vajon mennyi ideig emlékeznek az egyes emberekre. A Francia Nemzeti Mezőgazdasági Kutatóintézet munkatársai most bizonyították, hogy a lovak hat hónapig is emlékezhetnek az emberi arcokra, ráadásul fotókon is felismerik azokat.

A kutatásba 11 hároméves welsh kancát vontak be, akiket megtanítottak az érintőképernyő használatára. A kutatók arcfelismerő tesztet dolgoztak ki számukra, melynek során a lovak önként léptek oda a képernyőkhöz és teljesítették a feladatokat úgy, hogy orrukkal megérintették a képernyőt. A vizsgálatok során egyszerre két fotót mutattak a lovaknak. A tanulási szakaszban az összes arc ismeretlen volt a lovak számára, de a fotók közül négy újra és újra előbukkant, hogy a lovak számára ismerősek legyenek. Amikor a kancák az ismerős arcok egyikét választották, jutalmat kaptak. Az ismeretlen arcokról készült fotók nem ismétlődtek. A kutatók szerint a lovak hamar megértették a játékszabályokat.

A tanulási fázis után a lovaknak gondozójuk arcát és egy idegen arcot mutattak, hogy kiderüljön, a kancák felismerik-e gondozójukat. Függetlenül attól, hogy a ló melyik képet választotta, jutalmat kapott, hogy ne alakuljon ki tanulás.

A kutatók azt tapasztalták, hogy a lovak 75%-os biztonsággal választották gondozójuk képét, függetlenül attól, hogy az aktuális vagy egy hat hónappal korábbi gondozó képét látták. A 75%-os sikerráta azt mutatja, hogy nem véletlenszerűen választottak.

A kutatás tehát bizonyította, hogy a lovaknak fejlett arcfelismerő képességük és hosszú távú arcmemóriájuk van. Egyúttal elmondható, hogy a lovak értelmezni tudják a kétdimenziós képeket és megértik azok jelképes természetét, felismerik az embert az olyan fontos további ismertetőjegyei nélkül is, mint a szag, a hang, a mozgás. Az, hogy a lovak felismerték fotó alapján azt a gondozót is, akit már 6 hónapja nem láttak, azt mutatja, hogy jó hosszútávú arcmemóriájuk van, amire eddig nem volt tudományos bizonyíték.

A kutatás számos további kérdést is felvet. Például hogy a lovak hogyan reagáltak volna, ha az ismerős arc tulajdonosával nem lett volna jó a kapcsolatuk. Szintén érdekes kérdés, hogy a lovak felismerik-e ugyanazt a személyt különböző, például más szögből, vagy más frizurával készült fotók alapján.

Forrás: Nature
Fotó: Pixabay

Kapcsolódó cikkek
Kommentek