Íme az idei fiatal lovas, ifi és amatőr díjugrató bajnokok

Ob2020 ifi og

A FIAT Díjugrató Országos Bajnokság utolsó versenynapján zajlottak az ifi, a fiatal lovas és az amatőr kategóriák döntői.

Alasztics Aliz az ifi után most a fiatal lovasok között is bizonyított

A fiatal lovasok részére kiírt kétfordulós döntő 145 centiméteres magasságon zajlott, ahol nagyon szép, kiegyensúlyozott lovaglásokat láthattunk. Több versenyző is dupla hibátlant tudott lovagolni, mutatva felkészültségüket ezen a technikás pályán.

A 18 éves Alasztics Aliz idén még választhatta volna az ifjúsági kategóriát, viszont mégis a fiatal lovas mellett döntött, hiszen Concordia HB nevű lovával az elmúlt év szinte minden U25 nagydíjában, a Hungarian Future Stars-on és a csehországi CSIO ifi nagydíjában is elhozták az aranyérmet. A csúcsforma most is kitartott, nem vétett egy verőhibát sem a középelődöntő, sem a döntő pályáin, így abszolút megérdemelten vehette át az aranyérmet. Ezzel a gyermek és ifjúsági kategória után, most a fiatal lovasok között is magyar bajnok lett a Pirik Zsolt által felkészített lovas hölgy.

Egyedül Szuhai Péter tudta megközelíteni, aki Tanjával tiszta hibátlannal zárta a versenyt, viszont az első napi vadász számban a rosszabb időeredmény miatt mégis több hibapontot kapott, ezzel a második helyen végzett a páros. Harmadik lett Weinhardt Virág, aki korábban a felnőtt kategóriában versenyzett eredményesen, most pedig a bronzérmes pozíciót szerezte meg Equest Cha-Cha nevű lovával. A szintén idén kategóriát lépő Dömse Tamás is remekül lovagolt, a negyedik helyet tudta megszerezni Conquistadorral, megelőzve az utánpótlás Champion Gráf Edina Nikolettát, és a címvédő Buza Patrik Zoltánt.

Bognár Dóra az ifjúsági bajnok

A Fiat Díjugrató Országos Bajnokság ifjúsági kategóriájának döntője kétfordulós volt, az első forduló 135 centiméteren, a második pedig már 140 centiméteren zajlott. Így a hétvége során öt pályát kellett teljesíteniük a lovasoknak, aminek összesített eredménye alapján hirdették ki a bajnokokat. Ebben az évben nem született tiszta hibátlan eredmény, így többször is megváltozott a sorrend az egyes fordulók között.

Végül Bognár Dóra és a tavaly még a gyermek győzelemért menetelő Kiss Lizanna között éleződött ki párharc az első helyért. A döntő B pályáját Bognár Dóra kezdte meg hamarabb, tudva, hogy ezen múlik az aranyérem sorsa. A nagy nyomás ellenére remekül helyt állt a Kovács Dóra által felkészített lovas, és hibátlanul zárta az utolsó kört, ami 7,66 százados végeredményt jelentett. Így Füzér Gábor tanítványának, Kiss Lizannának szintén hibátlan pálya kellett, hogy megőrizze első helyét. Az első ifi évét teljesítő hölgy azonban verőhibát vétett, így a dobogó második fokára állhatott fel végül, ugyanúgy, mint testvére, Kiss Maja a gyermek kategóriában.

A tavalyi ezüstérmes, Janik Anna végig vezette a versenyt, viszont a döntőben mindkét pályán hibázott, így idén a harmadik helyen végzett Cash nevű lovával. A negyedik helyet Réti Dávid tanítványa, Plavecz Szabrina tudta megszerezni, megismételve tavalyi helyezését. Füzér Zsófi és Nekton Calido viszont javított, ez idén az ötödik helyet jelentette a párosnak, hatodik pedig Tóth Balázs lett Rolf Royce-szal. Hetedik és nyolcadik helyen Hóman Gréta és Takács Petra végeztek.

Csákányi Dorottya az amatőrök legjobbja

11 lovas várta hibapont nélkül az amatőrök döntőjét, közülük heten tudták verőhiba nélkül teljesíteni az utolsó napot is, ezzel megszerezve a tripla nullát, egyben az esélyt a bajnoki címre. Az amatőr kategóriában eddig is többségében voltak a női lovasok, viszont idén abszolút taroltak, hiszen kizárólag hölgyek vettek részt az eredményhirdetésen.

A népes összevetés izgalmasra sikerült, hiszen rendkívül hasonló időeredmények születtek, így csupán századmásodpercek döntöttek az első helyről. A leggyorsabb hibátlant Csákányi Dorottya mutatta be Refrén F nevű lovával, megelőzve Ádám Esztert és Cardigánt. Hibátlan volt még a Prosper Lovasklub versenyzője, Pölcz Kitti, aki Hurrycane Z-et lovagolta. Kiss Anett Natália remek idővel, de sajnos egy verőhibával ért célba, ami a negyedik helyet jelentette számukra, megelőzve Darvas Viktóriát és Mészáros Dórát.

Fotó: Hajdu Krisztina, lovasfoto.hu

Kapcsolódó cikkek
Kommentek