Kamera előtt a FIAT Díjugrató Országos Bajnokság legjobbjai

Ob2020 vidi cover

Izgalmas és fordulatos versenyszámokat hozott az idei FIAT Díjugrató Országos Bajnokság mind a négy napja. Lássuk, hogyan értékelték az egyes kategóriák győztesei ezt a rendkívül fontos versenyt. A lovasokat ezúttal is Urbán Zoltán kollégánk faggatta.

Fazekas István a verseny történetének talán legnagyobb hajrájában a kezdeti 22. helyezésről tornázta fel magát az aranyéremig. Sallangmentes lovaglással, megérdemelten vehette át a győztesnek járó jutalmat a magyar tenyésztésű Walter nyergében:

Az ifjúsági kategória lovasainak a hétvége során öt pályát kellett teljesíteniük, a döntő kétfordulós volt, az összesített eredmények alapján hirdették ki a bajnokokat. Ebben az évben nem született tiszta hibátlan eredmény, így többször is megváltozott a sorrend az egyes fordulók között. A győzelmet végül Bognár Dóra tudta megszerezni Calli Top nevű lovával:

11 lovas várta hibapont nélkül az amatőr lovasok döntőjét, közülük heten tudták verőhiba nélkül teljesíteni az utolsó pályát is, megszerezve a tripla nullát. Az összevetés izgalmasan alakult, hiszen rendkívül hasonló időeredmények születtek, így csupán századmásodpercek döntöttek az első helyről. A leggyorsabb hibátlant Csákányi Dorottya mutatta be Refrén F nevű lovával:

Az amatőr lovasok középdöntőjének 125 centiméteres hibaidős versenyszámában 47 lovas állt rajthoz, akik közül húszan tudták hiba nélkül teljesíteni a pályát. Az elő- és középdöntő eredményei alapján két csapat holtversenyben az első helyen végzett nyolc hibaponttal, közöttük összevetés döntött. A bajnok a Némethy Bertalan Régió I-es csapata lett Szikszai Lajos vezetésében. Tagjai Hegyi Panna, Nagy Rita, Fullér Katalin és Szemerei Vivien voltak.

A gyermek kategória döntőjébe tíz lovas kvalifikálta magát, akiknek két fordulóban kellett bizonyítaniuk 125 centiméteres magasságon. Hárman is hiba nélkül tudták teljesíteni a bajnokság mind a négy pályáját, közülük végül Magyar Balázs szerezte meg a győzelmet:

Fotó: Hajdu Krisztina, lovasfoto.hu és Kovács Iván

Kapcsolódó cikkek
Kommentek