Izgalmas döntőkkel zárult a Lovastorna VB a Nemzeti Lovardában

Team Germany 2 og

A csapatok döntőjével kezdődött a Felnőtt Lovastorna Világbajnokság utolsó napja, ahol a döntőt megelőzően Németország (Claus, Gesa Bührig) vezetett több, mint félpontos előnnyel Ausztria (Leokado, Cornelia Trimmel) előtt.

Nem a két csapat technikai tudásában volt azonban ekkora eltérés, sokkal inkább a lópontszámokban, ugyanis az osztrákok tartaléklova, akivel a csapat csupán pár héttel ezelőtt kezdett el edzeni saját lovuk sérülése miatt, két ponttal alacsonyabb pontszámokat kapott, mint német társa, így ez is sokat nyomott a latban, hogy nem volt olyan kiélezett a küzdelem az aranyéremért. A két csapat eltérő stílusban, de egyenlően bámulatosat alkotott: míg Ausztria a klasszikus vonalat képviselte, Németország a modernebb témák irányába fordult, és végül az egyik bírótól tízes, azaz maximális művészi pontszámot kapva állhattak föl a dobogó legfelső fokára. Komoly küzdelem folyt a harmadik helyért, amelyet végük egy hajszállal ugyan, de az Amerikai Egyesült Államok (Diva 506, Carolyn Bland) szerzett meg Dánia előtt. A Magyar Póniklub Szövetség csapatának kisebb gondjai akadtak lovukkal, Cornettóval. Bár Habsburg-Lothringen Eilika futószárazó mindent megtett, hogy korrigáljon, és a csapat is a lehető legjobbat hozta, így sikerült megtartaniuk korábbi hatodik helyüket, ezzel zárták a hazai rendezésű VB-t.

A férfi versennyel folytatódott a döntők sora: itt Németország és Franciaország küzdött egymással a dobogós helyezésekért. Lambert Leclezio (Estado IFCE, Loic Devedu), aki végig vezette a versenyt, ezúttal a biztonságra ment, hogy tartani tudja előnyét. Ezzel együtt is gyönyörű gyakorlatot mutatott be, és parádés, a második fordulóban összesített 9,011-es pontszámmal ismét világbajnok lett. Kicsit tudott csökkenteni a hátrányán az utolsó fordulóban a német Jannik Heiland (Dark Beluga, Barbara Rosiny), méltán lehet büszke ezüstérmes helyezésére ebben a nagyon kiélezett küzdelemben. A hétvége nagy vesztese a francia Quentin Jabet (St. Luis 2, Maud Bousignac-Dumont), aki élete első egyéni felnőtt VB-szereplése során pontjaiban végig az első három között szerepelt; az utolsó kűrt ráadásul meg is nyerte, sajnos azonban a technikai kűrben egy esést követően annyit vesztett helyezéséből, hogy végül dobogóra sem sikerült állnia; a harmadik helyet honfitársa, a szintén kiválóan teljesítő Theo Gardies (Ultrachic HDC, Sebastien Langlois) szerezte meg.

Ezen a napon búcsúzott versenyzői pályafutásától Magyarország eddigi legsikeresebb lovastornásza, Bence Balázs (Christmas P Z, Nienke De Wolff). 2014 junior Európa-bajnoka kerek húsz év versenyzés után vonul vissza, hogy edzőként, futószárazóként folytassa karrierjét. Az utolsó kűrben a rá jellemző játékosságot és színészi teljesítményt láthattuk, miközben az Óz, a csodák csodája Bádogemberének bőrébe bújt, és méltóképp búcsúzott a hazai és külföldi közönség előtt, akik állva tapsolták meg és köszöntötték. Balázs a kűrben a kilencedik pontszámot kapta, ezzel tizenegyedikként fejezte be a világbajnokságot.

Új nemzet győzelmére volt kilátás a női kategóriában: a technikai kűrt az osztrák Eva Nagiller (Dr. Doolittle, Klaus Haidacher) nyerte, összesítésben viszont klubtársa, Jasmin Lindner (Dr. Doolittle, Klaus Haidacher) állt az élen, míg a német Janika Derks (Dark Beluga, Barbara Rosiny) derekasan küzdött, folyamatosan tartva dobogós helyezését a négy nap során. Drámai pillanatoknak lehettünk tanúi a döntő során: Eva Nagiller gyönyörű, hibátlan gyakorlatot mutatott be; sokan már emelték a kezüket az üdvözlő tapsra, amikor azonban a leugrást megelőzően megbillent és leesett. Ez kétszeresen fájó pont, hiszen nem csak az esésért, a hiányzó leugrásért is levonást kapott, így a reményei, hogy 2014-es Európa-bajnoki címe után VB-t is nyerhet, ezzel elszálltak. Szerencsére azonban győztes technikai kűrje annyi előnyt biztosított számára, hogy ha nem is világbajnokként, de bronzérmesként dobogóra állhatott. Jasmin Lindner ezek után elsődlegesen a biztonságra törekedve szépen hozta a szokásos formáját és magabiztosan nyerte meg a világbajnokságot, Janika Derks pedig így egy ezüstéremnek örülhetett.

Németh Blanka (Rayo de la Luz, Monika Winkler-Bischofsberger) a negyedik versenynapon is folytatta kiváló szereplését, magabiztos kűrrel megtartotta nyolcadik helyét, megszerezve ezzel Magyarország eddigi legjobb világbajnoki helyezését a női mezőnyben.

Ezzel véget ért a Felnőtt Lovastorna Világbajnokság, ahol kiváló gyakorlatokat láthattunk mind a hazai, mind a külföldi versenyzőktől, reméljük, hogy jövőre hasonló élményben lehet majd részünk, amikor Magyarországon a juniorok, Dániában pedig a felnőtt versenyzők szállnak ismét harcba az érmekért.

Szöveg: Bence-Kiss Krisztina
Fotó: Daniel Kaiser

Kapcsolódó cikkek
Kommentek