Macciato Luxemburgban folytatja

Macciato

A legsikeresebb, díjlovaglásban nemzetközi szinten magyar színekben versenyző póni, Macciato luxemburgi lovassal folytatja pályafutását.

Macciato 13 éves német lovaglópóni mén, tenyésztője Dorte Erasmi. 2012-ben négyévesen még díjugratásban kezdett versenyezni Németországban Lara Holsttal, majd 2013-ban Wiebke Esdohr mutatta be díjlovaglásban.

Macciato hatévesen került Magyarországra, első sikereit magyar színekben Pachl Benedekkel aratta. A páros 2014-ben egy lengyelországi nemzetközi versenyen debütált, majd San Giovanniban, Fóton és Kaposváron is versenyeztek abban az esztendőben. 2015-ben három nemzetközi megmérettetésen szerepeltek, majd a malmői Póni Európa-bajnokságon egyéniben a 38. helyen végeztek.

Macciato 2016-ban került Hoffer Hannához, akivel 2017-ben a bécsújhelyi CDI-n mutatkoztak be nemzetközi porondon. Közös pályafutásuk során pályára léptek Máriakálnokon, Lipicán, Fóton, Aachenben, valamint Zakrzow, Brno, és St. Margarethen díjlovagló négyszögeiben is. 2019-ben vettek részt első közös Póni Európa-bajnokságukon a lengyelországi Strzegomban, ahol a 32. helyen zártak. Hoffer Hanna és Macciato utolsó jelentős közös versenye a fóti megmérettetés volt 2020 szeptemberében. A páros 2016-ban és 2017-ben az L kategória országos bajnoka volt, 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban pedig a póni kategória országos bajnokai.

Macciato 32 alkalommal segítette győzelemhez lovasait nemzetközi megmérettetéseken.

A póni Luxemburgban folytatja pályafutását, új lovasa Emmanuelle Wolcarius lesz.

Forrás: Eurodressage
Fotó: YouTube

Kapcsolódó cikkek
Kommentek