Magyar és cseh lovak csapnak össze a Kincsem Díjban ezen szombaton
Az év legfontosabb versenye a Magyar Derby mellett a valaha élt legjobb magyar tenyésztésű, tréningezésű és magyar színeket képviselő angol telivérről elnevezett verseny, a Kincsem Díj. Idén a régió legjobbjai közül néhányan starthoz is állnak a 14 millió forintnyi díjért.
A futam különlegességét az adja, hogy itt találkoznak a klasszikus, 2400 méteres távon először a legjobb háromévesek az idősebb, már kifejlett generáció elitjével. A verseny hosszú története során többször is változott a kiírás, a legutóbb a kancák és mének mellett az indulók közé bekerülhettek a heréltek is. Ezt sokan nem vették jó néven, hiszen ezzel a verseny elvesztette tenyészverseny szerepét. Jó néhány évvel korábban pedig még egy hónappal a Magyar Derby után futották, míg mostanra már két hónap van a két nagyverseny között, ami a fejlődő háromévesek számára kedvezőbb lehet.
Az elmúlt évtizedben csak kimagasló képességű telivérek tudták megnyerni, amiért minden esetben nagyon komolyan meg kellett küzdeniük. Hogy kik voltak a győztesek? Nézzük sorban:
Tíz évvel ezelőtt, 2011-ben egy fantasztikus kanca, a szlovák tulajdonban állt, négyéves Shamal Sally (USA, 2007, szk, E Dubai-Screaming Shamal) nyerte a Kincsem Díjat, amelynek az összdíjazása akkor 6,4 millió forint volt, ebből 3,2 millió forint jutott a győztesnek. A szürke telivér nem először tört borsot a magyar futtatók és trénerek orra alá, hiszen egy évvel korábban a Magyar Derby-ben, valamint négy hónappal a Kincsem Díj előtt a szintén magas díjazású Millenniumi Díjban is nyert. Azóta a Dióspusztai ménesbe került anyakancaként. A versenyben egy szintén kimagasló képességű és nagyon eredményes hároméves, az év Magyar Derby-nyerője, Ostinato szerezte meg a második helyet, a kor úgyszintén nagyon sikeres négyévese, Tutanhamon előtt.
A szindikátusi tulajdonban állt Ostinato (GER, 2008, pm, Ransom O' War)- Oxotica) egy évvel később már elégtételt vett és négyévesen győzött a Kincsem Díjban a 2012. évi Magyar Derby-nyerő Latin Lover előtt. Ez utóbbi érzékeny lábú mén sajnálatos módon ekkor futotta karrierje utolsó versenyét. Mögöttük jócskán, több mint három hosszal lemaradva a szlovák tréningből érkezett Pacino Mo ért be harmadikként. A verseny díjazását egymillió forinttal 7,4 millió forintra emelték.
A 2013-as évben a Kincsem Díj továbbra is az akkor már ötéves – ma már Németországban elsősorban sportló tenyésztésben fedező - Ostinato sikerét hozta, aki a korábbi évnél is könnyebben, négy és fél hosszal nyert a szlovák tréningezésű és a pozsonyi Derby-ben második Atack előtt. A harmadik helyen egy új sztár, az ekkor négyéves kanca, Seperate Opinion tűnt fel, aki később számos emlékezetes nagyverseny-győzelmet aratott.
A következő két év Seperate Opinionról (GB, 2009, Osorio- Diamond White) szólt, aki 2014-ben és 2015-ben is megnyerte a Kincsem Díjat. A Cantel Racing néven futtató Zala Csaba és Zaláné Nyulasi Fruzsina tulajdonában álló kanca a pálya legjobb lovának számított ezekben az években 2000-2400 méter között és nemcsak a magyar pályán – a Kincsem Díj és a Millenniumi Díj mellett a Gróf Széchenyi István Emlékverseny háromszori megnyerésével – tudta kiválóságát bizonyítani, hanem Németországban is, ahol Listed versenyben győzött. Jelenleg a Zala család tenyészetében áll és egy utódja, a Move Your Vision apaságú Scatman került a pályára, egyelőre még mérsékelt sikerrel.
Ezekben az években a helyezéseket is igazán kiváló lovak szerezték meg, így a ma már fedezőmén Akaba, valamint a később külföldre eladott, hűséges Red Hot Calypso. Egy évvel később pedig a később Dióspusztán anyakancaként felállított Heliconia és az előző évi második, Akaba osztozott a dobogón.
A verseny díjazása 2015-ben tovább emelkedett 9 millió forintra.
Öt évvel ezelőtt, 2016-ban nagyon szoros küzdelemben dőlt el a Kincsem Díj sorsa, miután az első három helyezett egy-egy rövid nyakhossznyi különbséggel ért célba. Ekkor szerzett a versenyben először győzelmet Galileo, az elmúlt évtizedek legsikeresebb fedezőménjének egyik utódja, az ötéves Rhett Batler (IRE, 2010, sm, Galileo-Rags To Riches), aki szerb tulajdonban, de Maronka Gábor révén magyar tréningben állt. A második hely a cseh Autorhoz került szerezte meg az előző év után ismét bronzot érő helyen célba ért Red Hot Calypso előtt.
Egy kiváló szlovák telivér, az akkor ötéves Oriental Sky (GER, 2012, pm, Tiger Hill-Oriental World) nyert 2017-ben, akit Jaroslav Línek nemcsak lovagolt, hanem tréningezett is. A mén versenykarrierje után a magyar tenyésztést erősíti, miután a Szűcs család megvásárolta. A második helyezett az a Quelindo lett, akinek ez volt az egyetlen veresége a magyar pályán. A szürke régen nem látott tehetséges versenyló volt, aki Németországban és Olaszországban is sikeresen versenyzett, majd később Katarba adták el, ahol egy ottani Group 1-es besorolású versenyben is sikerült győznie. Ebben az évben a harmadik hely a magyar tenyésztésű, akkor hatéves Freddie Mercurynek jutott.
Egy évvel később, 2018-ban nagy szenzációt jelentett, hogy hosszú szünet után egy hároméves tudta megnyerni a versenyt, akit ráadásul Magyarországon, pontosabban Dióspusztán tenyésztettek. A korábban a Magyar Derby-ben is első Esti Fényről (2015, pm, Pigeon Catcher-Ejtihaad) van szó, aki biztosan győzött a szlovák Portorikos és a magyar tréningben állt Rosenfire előtt. Esti Fény négyéves karrierjét még Bábolna színeiben kezdte, majd eladták Ausztráliába. A verseny díjazása 12 millió forintra emelkedett.
A következő, 2019-es évben az a Nancho (GER, 2015, pher, Tai Chi-Nantana) aratott három és fél hosszas könnyű győzelmet, aki ebben a szezonjában hihetetlen változáson ment keresztül és szó szerint megtáltosodott Maronka Gábor kezei között. Négyévesen már nemcsak Magyarországon nyerte sorban a versenyeit, hanem év végére Németországban egy Group 3-as, majd egy Group 1-es győzelmet is szerzett. Ezzel az első magyar tréningezésű ló lett, aki ilyen eredményt ért el. Ezek után nem csoda, hogy őt is megvásárolták Ausztráliába. A Kincsem Díjban a többi magyar telivérnek viszont jóval kevesebb babér termet, mert a további helyezéseken a cseh tréningezésű Arcturus és a szlovák Gaston osztozott.
A tavalyi év a galoppversenyek esetében is különlegesnek számított, hiszen a koronavírus miatt több mint egy hónappal később kezdődött a szezon, így ennek megfelelően a Kincsem Díjat is szeptember eleje helyett október 18-án futották. Az összdíjazás tovább emelkedett az idei évben is kiosztásra váró 14 millió forintra. A győzelem a Cseh Derbyt is nyert, szlovák tréningezésű, hároméves Opasanhoz (IRE, 2017, pm, French Navy-Ouija's Sister) került, aki ebben az évben kétségtelenül a régió legjobb háromévese volt. Mögötte két magyar idomítású kanca, a négyéves, egy évvel korábbi Magyar Derby-nyerő Golden Sea, valamint a hároméves Impression ért célba.
Idén két Derby-nyerő – Shy Boy, a magyar győztes, illetve Royal Word, az osztrák nyerő - mindenképpen starthoz áll majd. Hogy a háromévesek képesek leszenek-e legyőzni az idősebb lovakat, az szeptember 11-én kiderül.
Kommentek