Tóth László: lovas polihisztor volt

Toth Laszlo og2

A 2020. december 31-én elhunyt Tóth László a ritka lovas „polihisztorok”, a „sokoldalú, jártas, tevékeny emberek” egyike volt.

1940-ben született, középiskolás korától lovagolt. Szakmakezdő agrármérnökként tenyésztő és fogathajtó gyakorlati jártasságát a poroszlói ménesben Toepler Istvántól szerezte. Sikerindító ménesvezetője és igazolt négyesfogathajtó versenyzője volt a szilvásváradi lipicai ménesnek. Az újjáalapított Nagycenki Méntelep első vezetője, s egyben a nyugat-magyarországi megyék lótenyésztésének és lovassportjának irányítója. A magyar-osztrák határmenti körversenyek megálmodója és szervezője. Hollandiában nemzetközi fogathajtó vizsgát tett. Ezt a tudását a hazai fogatversenyek bírájaként kamatoztatta. Cikkei rangos szaklapokban jelentek meg.

2014-ben megkapta a Gróf Széchenyi István Emlékdíjat, a Magyar Lovassportért járó legmagasabb kitüntetést.

Váczi Ernő így emlékezett meg róla:

BÚCSÚLAP Tóth László 1940 – 2020 Sokasodó hírözön között kapom a tragikus értesítést. Elhunyt Tóth László aranydiplomás...

Közzétette: Váczi Ernő – 2021. január 5., kedd

Forrás: Díjugrató Szakág

Kapcsolódó cikkek
Kommentek